Apa nem! Én! – parancsol rám Emily, így adva tudtomra, hogy ő dönt a sorsom felől. Mutatóujjával a mellkasát bögdösi olyan elszántan és szigorúan, amilyen elszánt és szigorú csak egy majd' kétéves lehet. Közben éles hanggal kiáltozva ismételgeti a fenti mondatot, különös figyelmet szentelve az egyes szám első személyre. Nincs más választásom, át kell adnom neki a terepet, mert ő úgy kívánja.

Ezzel a poszttal egy kicsit lemaradtam a forradalom ünnepéről, de hát mit csináljak, ha éppen március 15-ének hosszú hétvégéjén villant a fejemben az ötlet és csak most lett időm papírra vetni. Felmerült bennem, hogy várok egy évet, de a téma túl fontos ahhoz, hogy ilyen sokáig jegeljem. Így hát most vázolom, hogy miről is szól az apaforradalom.

Ha nem vagy elég fáradt, rosszul csinálod - szól a népszerű mondás, de én ezzel egyáltalán nem értek egyet. Nem mintha mi nem lennénk néha totál kiütve és nem járna rengeteg áldozattal a szülői lét. Dehogynem, és ez ettől szép! Csakhogy tisztában vagyunk azzal is, hogy az önostorzás helyett szükségünk van némi énidőre is. Hogy ettől legyünk még jobb szülők!

A Jóbarátok c. sorozat egy egész generáció számára jelent klasszikus és érinthetetlen emléket. Többek között nekem is. Sőt, talán még annál is többet, hiszen egy egész korszak lenyomatát hordozza magán. Nem csoda, hogy a mai harmincas-negyvenes korosztály nagyrésze már attól is jobb kedvre derül, ha eszébe jut a hat new york-i barát története, a legtöbben kapásból tudnak belőle idézni, egy csomó mondata pedig mára szállóigévé vált. Pedig a mai tinédzserek szerint a sorozat szexista, rasszista és homofób.

Késő este van, Claudival lassan nyugovóra térnénk, így bemegyünk a hálószobába. A félhomályba lépve megállunk, mert nem hiszünk a szemünknek. Valami van ott a sötétben. Halk neszeket ad ki, mocorog és nagyon-nagyon hosszú. Annyira, hogy keresztben fekve elfoglalja a franciágy felét. Csendben odalopakodunk hozzá, mellé fekszünk, óvatosan megérintjük és megszagoljuk. Nem moccan, csak szuszog. Olyan, mint egy gyerek, aki most pottyant le közénk. De hát az előbb még csak egy baba volt. Még mindig nem hiszünk a szemünknek, olyan gyorsan megnőtt. Áhitatban ülve csodáljuk őt. Nézzük, milyen békésen alszik. Na és milyen nagy!

Hát ezzel a soha véget nem érő, végtelen gondolatmenettel szembesülünk minden este, amikor Emily mellé fekszünk az ágyban.

Van valami elbizonytalanító a közvélemény erejében. Merthogy ferde. Nézünk, nézünk, de nem látjuk a teljes képet addig, amíg nem jön valaki, hogy elmozdítsa a fókuszpontunkat. Az emberek véleményét sok minden befolyásolja, és itt ne feltétlenül csak a médiára és a politikusokra gondoljunk: egy új generáció hangos dörömbölése vagy a változó társadalmi viszonyok ugyanolyan hatással vannak a tömegek gondolkodására, mint egy gyógyszerreklám. A véleményvezérek (legyen az egy fitness celeb vagy egy falusi pap) szerepe pontosan azért fontos, hogy a nagy masszában minden csoport megtalálja a maga iránytűjét. De manapság már olyan világban élünk, ahol kifejezetten nehéz megtalálni azt a tartós és pozitív példaképet, akit örülnénk, ha a gyerekeink követnének. Véleményvezérek jönnek-mennek, a hitelük pedig sokszor rapidsebességgel szenved csorbát. Amilyen könnyen megszerezhető a 15 perc hírnév, olyan gyorsan egy csettintéssel a semmibe bukhatunk.

Kinek higgyünk hát? Honnan tudhatnánk, hogy ki hiteles?

Közelednek az ünnepek, ilyenkor az egyszeri fogyasztó olyan dolgokat is megvesz, amikre egyébként sajnálná a pénzét. Pedig csak meg kell találni, hogy melyik az a termék, ami tényleg hasznos, érdekes vagy hiánypótló. Válogatni pedig szülőként is van miből, hiszen ma már elég jól kiszolgált célcsoporttá váltunk.

Az elmúlt hetekben szemezgettem és meglepő módon sok olyan kütyüt találtam, ami elvileg gyerekeknek szól, mégis nekünk nyújt előnyöket. Ajándékozni pedig úgy a legjobb, ha neked is hasznod van belőle. Mint amikor szexi fehérneműt veszel a csajodnak.

És mivel a karácsony a szeretetről szól, mi pedig egyenesen imádjuk a kölykeinket, adja magát, hogy olyan dolgokat vegyünk nekik, amik valójában nekünk jók. Mert ilyen ez az ünnep. És mert ilyen szülőnek lenni.

Összeállítottam hát egy listát, ha némi ötletre lenne szükséged kütyük területén - a gyerek korától függetlenül.

Valóban kinyírja a gyerek a házaséletet? És ha mégsem, akkor is minden ugyanolyan marad, mint előtte volt? Vagy már csak ünnepnapokon számíthatunk valami jóra? Ilyen és ehhez hasonló kérdések (na meg a hozzájuk tartozó válaszok) minden férfit és persze nőt érdekelnek. Ha nincs gyerek azért, ha pedig már van, akkor meg pláne. A nők viszont legalább hajlandóak beszélni róla, és nem csak egymást közt, hanem az online világban is előszeretettel vesézik ki a témát, osztják meg tapasztalataikat. A férfiak kérdéseivel, aggályaival, esetleges problémáival viszont vajmi kevés blog és tanácsadás foglalkozik. Pedig minket is nagyon érdekel, kérdeznénk is, de legtöbbször csak egy söröspohárba kapaszkodva tudunk előhozakodni a farbával. Magamra vállaltam tehát e nehéz terhet, és most férfitársaim kétségeinek súlya alatt meggörnyedve halkan azt sziszegem, hogy akkor most let’s talk about sex. Nem csajosan, hanem amolyan férfimódra, nyíltan. Tudjátok, csak keményen (érted, höhö!). Persze a lányok is elolvashatják, sőt! Szubjektív és tökéletlen összefoglaló, valamint jó adag megválaszolatlan kérdés következik tehát az apák házaséletéről. Szóval drága anya, kedves apósom! Ez az utolsó lehetőségetek, hogy abbahagyjátok az olvasást.

Talán észrevetted, talán nem, de az utóbbi hetekben kissé megcsappant az online jelenlétem (örülök, ha észrevetted, remélem hiányoztam, ha pedig nem, akkor kérlek, figyelj jobban!) és a blogomon ritkultak a bejegyzések. Mindez nem véletlen, több oka is van.

Egyrészt, ahogy Emily egyre jobban cseperedik, okosabb, ügyesebb és kommunikatívabb (vagyis minél jobban uralkodik rajtunk), annál több figyelmet (és hű alattvalókat) igényel, én meg lelkes hódolóként a lehető legtöbb időt próbálom vele tölteni. Régi közhely azonban, hogy az idő ellenünk dolgozik és a gyerek megérkezése után gyorsul csak fel igazán.

Minden komoly kapcsolatban milliós kérdés, hogy mikor lenne ideális a gyerekvállalás. Nyilván korszaktól, generációtól, párkapcsolattól és egyéntől függ, hogy mikor és hogyan történik: van, aki azonnal, van, aki soha, van aki fél tőle, van, aki alig várja. A férfiak ráadásul máshogy látják, mint a nők. A fiatalok pedig méginkább, mint a szüleik. Íme tehát egy szubjektíven objektív vélemény a családalapításról.

Elkezdődött az őszi tv szezon, ami hálisten nem csak azt jelenti, hogy trash realityk és tehetségkutatók lepik el az étert, hanem azt is, hogy – bár nálunk főmusoridőn kívül, vagy éppen eldugott csatornákon, de – néhány jó sorozat folytatására is van remény. Mi a párommal nagy sorozat rajongók vagyunk (meg persze filmbuzik, a legjobb apás filmekről itt és itt olvashattok, mindenkinek ajánlom) és igen, gyerek mellett is jut rá időnk: az ősz közeledtével Emily már 8-kor alszik és mivel későn fekvők vagyunk, esténként bőven jut időnk egyéb tennivalóink mellett az éppen aktuális kedvenc 1-1 epizódjának megtekintésére. Bár nem tévézünk, hanem interneten nézzük a szériákat, a lényeg, hogy elkezdődött az idény és ilyenkor kerülnek bemutatásra az új évadok, jórészük pedig eljut hozzánk is.

Most, hogy rákattintottál a clickbait címre elárulom, hogy tényleg nem kamuztam: több gyereket is láttunk a fesztiválon a néhány hónapostól egészen a 6-8 évesig. Videót is készítettünk:

A párommal rövid kihagyás után ismét elmentünk fesztiválozni. Ott voltunk a Sziget pénteki napján, (júliusban megjártuk a Soundot is) és beigazolódott, hogy a gyerek után sem áll meg az élet.

Sokszor lerágott csont, hogy minden szülő rémálma a nyilvános helyen hisztirohamot kapó gyerek. Te is ettől tartasz, igaz? Ez alól én sem vagyok kivétel, hiszen a kislányom egyre nagyobb, akaratosabb és követelőzőbb, így bár eddig még nem kellett vele átélnem ilyen pillanatokat, de a naiv szülő feje felett mindig ott lebeg Damoklész kardja. A legrosszabb (vagy éppen a legjobb – nézőpont kérdése) az egészben az, hogy nevelheted akárhogyan, lehetsz bármilyen mintaszülő, képzett lélekbúvár, guru vagy akár maga a Jótündér, akkor sem tudhatod mikor üt be váratlanul a ménkű és kezd el az utódod minden előzmény nélkül sikoltozni vagy mikor veti magát a padlóra a lehető legzsúfoltabb helyen. Ez vagy megtörténik, vagy nem. És sohasem jókor. Ellenben mindig alattomosan és váratlanul.

A lényeg, hogy mindezt TE hogyan kezeled.

Rég jelentkeztem új bejegyzéssel, annyira régen, hogy időközben több nagy esemény is történt:

- Egyrészt 1 éves lett nem csak Emily, hanem a blog is (hurrá!), így számba vettem, hogy mi minden történt az elmúlt esztendő során. Hát sokminden: amikor tavaly júliusban megírtam az első blogbejegyzésemet az apás szülésről, nem gondoltam volna, hogy egy év múlva is ilyen sokan követnek/olvasnak/szeretnek majd, köszönet érte Nektek - miattatok létezik ez a blog, remélem továbbra is hűek maradtok hozzám és egyre többen lesztek. A blognak köszönhetően sok új ismerőst és barátot szereztem, részt vettem több bloggertalálkozón, eljutottam olyan helyekre és eseményekre, ahová egyébként nem mentem volna. A blogírás tehát nem csak az íróasztal előtt ülve kalandos.

Oké, elsőre talán megtévesztő a cím: úgy hangzik, mint egy anekdota kezdete arról, ahogy egy kamasz elindult a szüleivel fesztiválozni, hogy ott aztán sok kínos és vicces pillanatot éljen át velük. Ez azonban nem az a történet, bár könnyen lehetséges, hogy a kislányunknak egyszer majd tényleg „too much” leszünk, de ez már nem az én gondom...

Nemrégiben részt vettem a Happyfamily bloggertalálkozóján, ahol egy rövid prezentációt tartottam a babaúszással kapcsolatos tapasztalataimról. Az alábbi videót játszottam le a jelenlévőknek, így hát veletek is megosztom.

Nincsen nagyobb sokk egy szülő számára, mint amikor a gyerekét bántják. A hétvégén pedig ez történt a csupán alig egy éves kislányunkkal. Életében először valaki megverte őt: pontosabban egy nagyobb lány fojtogatta. A kislányunk jól van, reméljük gyorsan elfelejti, de mi egyhamar nem fogjuk, az biztos. Vigyázat, a következő néhány percben megeshet, hogy néhol elragad a hév.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy gyönyörű plasztikázatlan ifjú hercegnő, akinek az apja gazdag, bölcs és özvegy király volt. Az uralkodó a széltől is megóvta egyszem lánygyermekét. A legjobbat akarta neki, ezért, hogy megvédje minden rossztól, a palota legfelsőbb szobájában rejtegette a kiváncsi szemek elől. Azonban a legügyesebb paparazzik készítettek róla néhány fotót, amelyek megjelentek a helyi hírmondóban, így gyorsan elterjedt, hogy a király lányának szépsége a világ összes vagyonával vetekedik. A király tudta, hogy ez mit jelent, ezért gondoskodni akart róla, hogy felnőttkorában belőle is egy nagy hatalmú bölcs ember felesége váljon. Ezért hát várt a megfelelő kérőre és a legszebb álmokkal babusgatta.

A vasárnapi Apák napja alkalmából összeszedtem mindazt, amit az elmúlt közel egy év során szerzett tapasztalataim alapján érdemes megcáfolnom az apákról. Vagyis magamról. Sok tévhit él ugyanis az emberek fejében a családos férfiakkal kapcsolatban és fontosnak tartom, hogy elmondjam: ezek nagyrésze HÜLYESÉG. Nem lettem a gyerek hatására életunt papucs, akinek a legnagyobb szórakozása, hogy esténként elcsípje Balázs egyik vetélkedőjét. Sem a másik véglet, aki otthon is dolgozik, a maradék idejében pedig sört iszogatva bowlingozik a haverokkal vagy fiatal lányokkal flörtöl a neten. Szóval, az apák nem csak lúzerek vagy seggfejek. Hálisten' elég sok van belőlünk és mindegyikünk más. A legtöbb közülünk pedig élvezi az apaságot, ezért mi is megérdemeljük, hogy legyen egy saját napunk.