Apa első éjszakája egyedül a gyerekkel

2017. május 04. 20:48 - Ficza J.

Mindketten túléltük

Múlt hétvégén első alkalommal maradtam egész éjszaka teljesen egyedül a tíz hónapos kislányommal. Bár szinte naponta vagyunk kettesben, az éjszaka mégis mást jelent. Sosem okozott gondot, hogy magam legyek vele, hiszen nem vagyok az a fajta férfi, aki pánikrohamot kap, ha „rá bízzák a gyereket”. Sőt, azt vallom, hogy az igazi férfi nem bébiszittel, hanem gyereket nevel! Vagyis az apa nem csak az a személy, aki szükség esetén ideiglenesen vigyáz a gyerkőcre, hanem a két egyenértékű szülő közül az egyik, aki bármikor átveszi a stafétabotot.

A körülmények pedig úgy hozták, hogy ezen a hétvégén vettem át az éjszakai stafétabotot. Persze ez nem teljesen igaz, mert az elmúlt közel egy évben én is keltem, ha kellett. Altattam, ringattam, amikor szükség volt rá. A legtöbbször azonban a párom kelt, hiszen ő szoptat. Múlt szombaton azonban egy lánybúcsúra volt hivatalos, én pedig már egyébként is régóta bíztattam őt, hogy lazítson kicsit és szórakozzon.

Igen, jól megleszünk, nem kell haza sietned, nincs para, biztos vagyok benne. Igen, hívlak, ha baj van, maradj amíg akarsz, érezd jól magad, ne aggódj, MENJÉL MÁR! Na végre! Újra egy este magammal, amit focira és férfias filmekre pazarolhatok. Így is lett: Claudi már koraeste elment, mi pedig otthon maradtunk kettecskén. Ugyanolyan volt, mint bármelyik másik nap, azzal a különbséggel, hogy az esti rutint ezúttal anya nélkül csináltuk végig. Játszottunk, fürödtünk, ettünk és még rendet is hagytunk magunk után – mindezt úgy, hogy mindketten nagyszerűen éreztük magunkat és „észre sem vettük”, hogy eggyel kevesebben vagyunk.

Nyolc óra után ágyba fektettem és megpusziltam, ő átölelt, negyed kilenckor pedig már az igazak álmát aludta.

Mivel rengeteg időm maradt még az estéből, elégedetten nyitottam ki egy üveg sört és a lányom kamaszkorára készülve megnéztem a sokatmondó című Blood Father

filmet, ami után csalódottan konstatáltam, hogy sosem leszek olyan tökös, laza és veszélyes fater, mint Mel Gibson. Lefekvés előtt még egy Barca meccs is belefért, majd csendben bebújtam az ágyba a békésen szundikáló kislányom mellé. Hajnalig fel sem ébredt, jóformán azt sem vette észre, amikor az anyja hazaért.

Ez az idilli állapot azonban nem csak úgy pottyant az ölünkbe, hanem többhónapos tudatos készülődés eredménye. A legfontosabb előnyöm az volt, hogy nem volt számomra idegen a kislányommal együtt töltött idő, és Emilynek sem volt szokatlan, hogy csak én vagyok vele otthon. Szerencsére a párommal lehetőségünk van rá, hogy elosszuk a gyereknevéléssel és a munkával járó feladatainkat, így gyakran én maradok a babával magam. De ha hétköznap mégsem jut rá elég időm, esténként és a hétvégéken mindenképpen együtt vagyunk. Már újszülött korától közeli kapcsolatban vagyok Emilyvel.

Gyakran altatom és etetem egyedül.

Emlékszem, először 2 hónapos korában maradtam vele teljesen magam, amikor Claudi moziba ment a barátnőivel. Az a két óra akkor elég ijesztő volt, most visszagondolva egy bénázós vígjátékra emlékeztet: tanácstalanul rohangáltam a lakásban a cumisüveggel és az egyre kétségbeesettebben síró kislányommal a karomon. Akkor még elkövettem néhány hibát. A legnagyobb gond az volt, hogy feszült voltam és előre féltem, hogy sírni fog. Másrészt tapasztalatlan voltam még és erőltettem az evést illetve az alvást, holott sem éhes sem álmos nem volt. Végül azért nagy nehezen elaltattam, mérgelődve morogtam hogy hol késik a párom, hogy aztán kimerülve konstatáljam, még csak fél óra telt el. De mindez már a múlté. Később rutinfeledattá vált, mára pedig Emily is elég nagy lett ahhoz, hogy a közösen töltött idő mindkettőnk számára élménydús legyen. Így hát most már nem számít, hogy mikor vagyok vele: reggel az ébredésnél, napközben az etetésnél, délután a sétá során, este az altatásnál vagy éppen éjjel az alvás során.

Ezzel eljutottunk a tudatos készülődés második fázisához.

Mivel Emily még mindig szopik, fél éves kora óta egyre gyakrabban ébred éjszakánként. Persze legtöbbször műbalhéról van szó, nem éhes, hiszen ételeket is eszik már, de tudvalevőleg a szoptatott gyerekek egy idő után egyre többször igénylik az éjszakai cumizást, mivel szükségük van az érintésre és érezni akarják valamelyik szülő jelenlétét. Ez így hosszútávon tarthatatlan állapot, ezért úgy döntöttünk, hogy elindítjuk az éjszakai leválasztás projektjét.

baby-22194_640.jpg

Fotó: Pixabay.com

Projekt On

Néhány forrás szerint folyamatosan kell csökkenteni a szoptatás gyakoriságát, mások azt vallják, hogy hagyjuk sírni a babát, amíg el nem fárad... Nooor-mááááá-liiiis??? Nem kellett és természetesen nem is akartunk drasztikus megoldásokhoz folyamodni, ezért némi piackutatás után úgy döntöttünk, hogy saját magunk dolgozzuk ki a módszerünket. Mivel a kislányunk kiságya a miénk mellett van, lényegében mellettünk alszik, a párom oldalán. Az ötletünk egyszerű volt: helyet cseréltünk Claudival. Én aludtam az ő helyén, Emily mellett, így ha éjjel felébredt, én voltam vele, tőlem viszont hiába követelte a cicit, az enyémben nincs sok köszönet. Claudinak egyetlen feladata volt csupán: hogy erős maradjon és kibírja sírás nélkül a háttérben. Az első éjszaka volt a legnehezebb: egy óra kemény és kétségbeesett sírás, én végig a karomban tartottam őt, aztán Emily is felébredt. Viccet félretéve: jött a várt ébredés 1 óra körül cicit követelve. Nyafogás, sírás, kétsébeesett követelés, ordítás. Énekeltem, csitítgattam, ölelgettem és csak teát kapott. Claudi is valahogy kibírta. Végül sikerült Emilynek lenyugodnia, elaludt és reggelig többször már nem ébredt fel. A második és harmadik éjszakán pedig már csak egy-egy rövid időre ébredt és miután teát kapott nyugodtan aludt tovább. Most ott tartunk, hogy ha este letesszük őt aludni, reggelig nem is hallunk róla. Így történt hát, hogy nincs szükség több éjszakai szoptatásra és a páromnak végre nem kell félálomban, mindig készenlétben feküdnie.

Mindhárman átalusszuk az egész éjszakát.

Épp a legjobbkor. Május végén egy gyerekmentes esküvőre vagyunk hivatalosak, de most már nem kell azon aggódnunk, hogy mi lesz Emilyvel. Aztán pedig jön a szezon, és közel egy év után már minket is szólít a nyár derűsen csábító szeszélyes illata. Más szóval: szeretnénk néhány szabad estét, amikor kirúghatunk a hámból, nyugodt szívvel a nagyszülőkre bízhatjuk a kicsit, mert tudjuk, éjszaka aludni fog és reggelig nem ébred fel.

Bár a teljes leválasztás nálunk még nem aktuális, az éjszakait bátran javasoljuk – és nem csak a szabad esték miatt. Hanem mert mindkét szülő megérdemli. Tudom, nem könnyű döntés ez egy anyának, de hosszútávon megtérül: mindhárman jobban fogtok aludni, a kipihent apukának pedig egy kipihent anyuka megfizethetetlen.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apu-kalipszis.blog.hu/api/trackback/id/tr1512481631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása