Mennyit vállalhatok fel az apaságomból, hogy az ne legyen kínos neked?

2019. március 06. 14:21 - Ficza J.

Néhány dolgot tisztázni kell a nők és az apák közös érdekeiről. Milyen nőnek és apának lenni manapság? Mi a közös bennem és a feministákban? És milyen egy apás coming out? Állásfoglalás és őszinte kinyilatkoztatás a közelgő Nőnap alkalmából egy apa szemén keresztül.

apu-kalipszis_apai_szeretet.jpg

Bár abszolút nőpárti férfinak tartom magam (nyilván ez még nem jelenti azt, hogy értem is őket, nem, azt hiszem ez sosem fog megtörténni), sok-sok próbálkozás után rájöttem, hogy nem leszek képmutató, hiszen a női egyenlőség kérdésének oldása olyan, mint a rasszizmus az amerikai filmekben: a legtöbb esetben a fehérek mentik meg a szegény tehetetlen feketéket, mert ugye ők maguktól erre nem képesek, pedig a fehér megmentő – bármilyen jószándékú is – sosem fogja megérteni, miről is szól valójában ez a harc. Ehhez hasonlóan én sem tudhatom, hogy milyen érzés nőnek lenni 2019-ben, és bármennyire is szeretnék hipergavallérrá válni, nem bohóckodom, mert a szexizmus és a feminizmus kérdését a nőknek kell megoldaniuk, nincs szükség a jószándékú férfiak segítségére.

De!

A nők társadalmi helyzetének javítása nekem - apának, férjnek és férfinak egyben - önző érdekem. Önös érdek ugyanis, hogy a lányom egy olyan világban nőjön fel, ahol nem érzik jogosnak a tapizást, ha férfi nélkül megy majd el valahova szórakozni. Önös érdek, ha azt szeretném, hogy a feleségemet komolyan vegyék az olyan „férfias” témákban is, mint a politika vagy az üzlet. És önös érdek, hogy ne rajtam legyen egyedül a családfenntartás félelmetes terhe, hanem nyugodt szívvel sóhajthassak, mert a párom többet keres, mint én.

Számtalan eredmény bizonyítja, hogy a nők kevesebbet keresnek a férfiaknál: az Eurostat eredményei szerint Magyarországon átlagosan 14% a nemek közti bérszakadék, a Paylab felmérése alapján pedig ugyanazért a munkáért is 9%-kal kapnak kevesebbet a nők.

A tavaly készített felmérésem szerint a férfiak harmada nehezen tudja összehangolni a karriert az apasággal, ez miatt pedig nagy rajtuk a nyomás, és az apák több mint felével rendszeresen, illetve gyakran előfordul, hogy a munka miatt nem tudnak annyi időt tölteni a gyerekükkel, mint amennyit szeretnének. Változásokra van szükség tehát mindkét nem megítélésével és a társadalmi elvárásokkal kapcsolatban.

És azt tudtad, hogy:

A női emancipáció kéz a kézben jár a férfi emancipációval

Igen, a fent leírtak miatt fontosnak tartom a férfi emancipációt. Arról ugyanis tudok egyet s mást, hogy milyen férfinak lenni 2019-ben: hogy sokak szemében még mindig csak egy második számú anya vagyok, egy helyettes, holott csupán olyan apa szeretnék lenni, aki nem biodíszletként éli le az életét. Nem vagyok én ezért szuperhős, sem különleges, vagy jobb szülő mint a feleségem, holott a társadalom mércéi alapján minden, amit ő szülőként tesz, az az elvárható minimum, amit pedig én csinálok, az általában túllép minden elváráson.

apu-kalipszis_apasag.jpeg

Fotó: Pexels.com

Egyesek szemében menő vagyok, mert apaként többet teszek, mint amennyit kéne, mások szerint éppen ezért lettem egy megszelídített papucsállatka, hiszen nőknek való dolgokat csinálok.

Az első csoportnak üzenem, hogy a jóindulatú szexizmus is szexizmus, ami egyébként nem csak a nőket érinti, hanem lásd minket, férfiakat is. Ha például én „cuki” apa vagyok, mert rám lehet bízni a kéthetes gyereket, esetleg rendes férj, mert „segítek” otthon, az bizony erősen megbélyegez engem és a feleségemet is. Kérlek ne tedd! Gyereket nevelni és az otthoni teendőket, feladatokat megosztani természetes dolog, nem különleges képesség.

A második csoportnak pedig csak annyit mondanék, hogy a törődés és gondoskodás igenis férfias dolog, a gyereked őszinte szeretete pedig nem alanyi jogon jár. Az apaságot nem lehet pénzzel, tekintélyelvű hozzáállással, ne adj’ isten félelemkeltéssel megvenni, azt bizony ki kell érdemelni. Az a férfi pedig, aki nem érdemelte ki a gyereke szeretetét, mit sem ér.

Bármennyire is egyre több a tudatos apa, néha úgy érzem, szélmalomharcot vívunk.

A férfi emancipáció is valami ijesztő, ismeretlen dolog a világ számára. Előítéletek és negativizmus tárháza.

Lehet, hogy pont emiatt sok közös van bennem a feministákkal és

férfiként mégis tudhatom, hogy milyen érzés nőnek lenni 2019-ben?

Talán a megbélyegzés hatására nekem is fel kéne fednem az érzéseimet (hiszen egyébként is ez a férfi emancipáció lényege, nem igaz?), mert csak így szabadulhatok a nemi szerepek ragacsos mocsarától. Muszáj megtennem, megtisztítanom magam és nyíltan felvállalnom az apai szerepemet.

Íme hát az én coming out-om:

Nem kívánok rejtőzködni többé.

Nem akarom, hogy nevetség tárgya legyen az apaságom.

Nem tűröm, hogy nőies dolognak tartsák, hogy teljes értékű apa vagyok.

Azt szeretném, hogy férfi létemre előítélet nélkül bárhol kimondhassam hangosan: hiányzik a kislányom, ha nincs velem!

Ha tetszett a bejegyzés és még többet olvasnál a modern apaságról, kövess a Facebookon vagy az Instagramon, illetve nézd meg a videóimat a Youtube-on.

A gyűlölködő, politikai témájú és offtopic hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölni fogjuk.

Borítókép: Arleen wiese (Unsplash)

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apu-kalipszis.blog.hu/api/trackback/id/tr814667889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása