Hogyan változtam meg a gyerek hatására?

2016. július 28. 11:06 - Ficza J.

avagy: elárulom önmagam?

Van ez az ügy napjaink fiataljainak életében: a leküzdhetetlen ellentét a gyermekes és gyermektelen párok között. Ha nincs gyereked, ijesztő, hogy a kis jövevény érkezése után mennyire megváltozik az újdonsült szülők élete és gondolkozása. Ha viszont gyereked van, a "régi életed" eltörpül és jelentéktelennek tűnik. A kettő nem illik össze, a két világlátás találkozása akaratlanul is zavart okoz a rendszerben, és ha el is kezdődik a két fél közti párbeszéd, előbb-utóbb az egyikük szemében kigyúlnak a rendszerhibát jelző fények, jelezvén, hogy nem érti, mit mond a másik.

Újdonsült apaként én még a két világ közti hídon tartok az apaság felé. Jól emlékszem még arra, amikor nekem logikátlannak tűnő dolgokat műveltek a gyerekes szülők és emlékeztettem magam, hogy én majd ne legyek ilyen. Most már sokkal logikusabbnak tűnnek ugyenezek a dolgok. Arra szeretnék rájönni, hogy ez alatt a néhány hónap alatt mi változott meg bennem?

A megértés felé vezető első akadály az, hogy emlékezzek arra, hogyan gondolkoztam régebben, mert szülőként könnyebben megtalálom a válaszokat, ha nem felejtem el, hogy

MIT NEM ÉRTETTEM LEGINKÁBB A KÖRÜLÖTTEM ÉLŐ FIATAL SZÜLŐKBEN.

miotke_metroparent_september_2014-e1410746394265.jpg

Fotó: Pinterest.com

Gyermektelen emberként sok mindent máshogy láttam, most pedig, apaként próbálok választ találni az akkori kérdéseimre (tartozom ugyanis ennyivel a régi énemnek):

Mit tudnak állandóan nézni azokon a babákon?

Miért mutagatják folyton a gyerekről készült képeket?

Miért beszélnek folyton róluk?

Ha idegesítő a gyerek, azt észreveszi a szülő?

Miért ne járhatnánk el továbbra is, ha ott vannak a nagyszülők, akik vigyáznak majd a gyerekre?

Mi ez az idétlen mánia, hogy hosszú kirándulásokra is cipelik magukkal az 1-2 éves babákat?

Miért kényeztetik el annyira azt a kölyköt?

Miért akarja mindegyikük tőlünk, hogy legyen már gyerekünk?

Miért változna gyökeresen bármi, ha a gyerek után is van élet?

Miért jó szülőnek lenni, ha csak több a gondod?

Ekkor jött a jó öreg klasszikus válasz: majd meglátod, ha neked is lesz gyereked. (jaj de utáltam!)

De mivel a fenti válasz nem elégítette ki az igényeimet, megpróbáltam magam megoldani a kérdéseimet:

Minden csak hozzáállás kérdése. Bezzeg, ha eljön az ideje, mi lazák leszünk, úgy szervezzük majd, hogy legyen magunkra, egymásra valamint a barátainkra is időnk és tudjunk szórakozni. Bevalljuk, ha idegesítő lesz a gyerek. Eljárunk majd rendszeresen kirándulni kettesben a párommal és nyilván jól nevelt csemete lesz, akit nem kényeztetünk el túlságosan. A nyilvános hiszti szóba se jöhet! Nem fogunk állandóan a gyerekről beszélni, csak ha a másik fél rákérdez. Egészséges egyensúlyt találunk majd a munka, önmagunk és a család között.

Ez mind szép és jó, hiszen fontos, hogy a szülő a gyerek után is önmaga maradjon.

CSAKHOGY!

Az a helyzet, hogy már most,friss apaként máshogy tekintek ezekre a kérdésekre. Továbbra sem akarok elvakult szülővé válni, de már vannak kétségeim a korábbi meglátásaimat illetően.

Az egyik első jel az, hogy már

NEM ÉRDEKELNEK “AZOK A DOLGOK”.

Elnéző mosollyal tekintek azokra a velünk egykorú gyermektelen párokra, akik még fel vannak villanyozva attól, ha fesztiválra mennek. Örülök, hogy nem kell minden hétvégén a bárok és kocsmák forgalmát bővítenem, szívesebben töltöm az időt otthon a családommal. Nem fontos, hogy a hétvége csak henyélésből vagy szórakozásból álljon. Tökéletes szombat esti program a séta babakocsival. Órákon át tudok a néhány hetes gyermekem minden egyes mimikáján gyönyörködni. Viccesnek, cukinak találom és gyűjtöm a róla készült képeket. Legszívesebb minden gyanútlan szembejövőnek mutogatnám a fotóit. Nem zavar, ha pelenkát kell cserélnem, legalább akkor is vele vagyok. Állandóan a zsebemben hordanám, kényeztetném, babusgatnám, szeretgetném. Várom a kirándulásokat hármasban és a közös családi programokat a többi gyermekes párral. Legszívesebben mindenkinek ajánlanám, hogy azonnal vállaljon gyereket!

A kérdés tehát nem az, hogy a gyerek után megváltozik-e az életed, hanem az, hogy szülőként zavar-e ez a változás?

Ez a különbség a két fél világlátása között: a gyermektelen emberek megijednek a változástól és nem szeretnék, hogy ez velük is megtörténjen. Pedig meg fog. De ha már szülő lettél, akkor már nem érdekel, hogy a változás megtörtént.

Viszont nem szabad elfelejtenem azt sem, hogy milyen NEM szülőnek lenni,

MERT NEM AKAROK ELIDEGENEDNI A RÉGI ÖNMAGAMTÓL ÉS A GYERMEKTELEN BARÁTAIMTÓL.

Visszafogom magam, hogy ne beszéljek csak a gyerekről, próbálom nem használni az “engem ez már nem érdekel” vagy az “én ebből már kinőttem” kifejezéseket (ezeket is hogy utáltam!), a lehetőségekhez mérten találok időt önmagamra és a barátokra, tervezem a közös programokat csak kettőnknek a párommal és leállítom őt, amikor túlzásokba esik a gyerekkel kapcsolatban.

Nem tudom, meddig tart ki ez, de szóljatok rám, ha már átestem a túloldalra!

Egy biztos, a szakadék akaratlanul is létezik a két tábor között és az egyre távolodó preferenciák miatt egy idő után akkorára nő, hogy már csak úgy jön rendbe, ha a gyermektelen pár is bevállalja a gyereket – úgy, ahogy mi is tettük.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apu-kalipszis.blog.hu/api/trackback/id/tr198886350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása