Minden komoly kapcsolatban milliós kérdés, hogy mikor lenne ideális a gyerekvállalás. Nyilván korszaktól, generációtól, párkapcsolattól és egyéntől függ, hogy mikor és hogyan történik: van, aki azonnal, van, aki soha, van aki fél tőle, van, aki alig várja. A férfiak ráadásul máshogy látják, mint a nők. A fiatalok pedig méginkább, mint a szüleik. Íme tehát egy szubjektíven objektív vélemény a családalapításról.

Fotó: Pexels.com

Meséltem már, én hogyan tudtam meg, hogy apa leszek? Neked egy átlagos csütörtök volt, nekem viszont emlékezetes és különleges nap. Pedig az is úgy indult, mint a többi...

De kezdem az elején.

Hosszú évek időhúzása és kifogáskeresése után két éve nyáron döntöttük el, hogy elég volt a szertelen, spontán és hedonista életmódból, itt az ideje a családalapításnak. Előtte ugyanis gyorsított tempóban éltünk: dolgoztunk, utaztunk, építettük a jövőnket, na meg persze temérdek időt fordítottunk a romkocsmák, klubok és bárok látogatására, unott délutánokon pedig a kanapén töltött lustázós heverészésre. De ha párkapcsolatban élsz, egyszer ezt is megunod, és van úgy, hogy mindkettőtöket egyszerre kap el a fészekrakási kedv. El is döntöttük hát, hogy az utolsó nyarat még kiélvezzük (ahogy a friss diplomások szokták az álláskeresés előtt), majd szeptembertől teljes gőzzel az ún. „gyerek projektre” koncentrálunk.

Másfél hónappal később egy borongós októberi délelőttön a párom felhívott, hogy menjek haza. Ő éppen szabadnapos volt, nem tudom már milyen ürüggyel hívott, de én a munkámnak köszönhetően bármikor jövök-megyek, így hát tíz perc múlva nála is voltam. Mit sem sejtve vettem át tőle a dobozkát, amit „van számodra egy meglepetésem” mondat kíséretében a kezembe nyomott – közben azon járt az agyam, vajon milyen évfordulót felejtettem el megint? Naivságomat mi sem bizonyítja jobban, hogy akkor sem vágtam, miről van szó, amikor egy „Muffin van a sütőben” feliratú lapot találtam benne.

Süti? Nagyszerű!

Kishíján elindultam meglesni a konyhát egy jól megérdemelt édes tízórai reményében, de szerencsére Claudi – látva egy kutya módjára elkalandozott bizakodó tekintetetemet - időben visszarántott a valóságba: Nyisd ki, mondta. És ott volt a bizonyíték, a pozitív teszt. Egy másodpercig eltartott, amíg felfogtam, hogy akkor most nincs is süti (később megtudtam, hogy ez a muffinos mondás angolul elég népszerű, bevallom korábban nem hallottam róla, de jó pap holtig tanul). Egy újabb pillanat, amíg megértettem, hogy ez most komoly. További másodpercbe telt, mire végre elhittem, hogy tényleg gyerekünk lesz! Elöntött a boldogság, magamhoz öleltem őt és könnyes szemekkel megcsókoltam. A legszebb ajándékot kaptam, amit férfi kaphat.

Tökéletes volt minden.

Később többször is beszélgettünk róla, hogy miért pont azon a nyáron döntöttünk a családalapítás mellett és mi lett volna, ha korábban vagy később csináljuk. Nyilván ugyanúgy szeretnénk a gyerekünket, mégis úgy érezzük (sőt, meg vagyunk róla győződve!), hogy többletenergiát és plussz varázst adott nekünk az, hogy megvártuk a számunkra tökéletesen megfelelő időszakot.

A családtervezés is olyan, mint a szerelem: csak te érzed, más nem tudhatja helyetted.

A gyerekvállalás előtti években – amikor még a fiatal házasokhoz rutinszerűen (és tegyük hozzá dühítő gyakorisággal) intézett „Na és mikor jön a baba?” kérdésre kapásból a „Majd ha eljön az ideje” returnt ütöttük - gyakran hangzott el a baba-lobbistáktól érvként az a fenyegetés, hogy a mai világban nem tudhatjuk, milyen gyorsan sikerül majd teherbe esni, ezért ne várjunk túl sokáig. Mi persze igazi Y generációs párként sokáig halogattuk a döntést. Tényleg nem kapkodtuk el, hiszen tíz éve voltunk együtt, amikor Claudi várandós lett (tudni kell, hogy nagyon fiatalok voltunk, amikor megismertük egymást).

Adtunk magunknak elég időt arra, hogy ketten is éljünk, hogy legyen némi szabadságunk, és hogy egyszerre érezzük az őszinte vágyat a szülővé váláshoz. A másik véglet szerint úgy gondolom, hogy ha azon a nyáron tovább halogatjuk a döntést, valószínűleg beleszürkültünk volna az évek óta változatlan életünkbe, de ezt már sosem tudjuk meg).

Ma már tudom, hogy a gyerekvállalás csak addig nehéz és kényes téma, amíg meg nem történik. Először egy ijesztő, lemondásokkal járó döntésnek tűnik. Utólag már úgy érzi az ember, hogy minden, ami előtte történt, csak egy prológus volt a Nagy Történethez. Tudjuk, bevállalhattuk volna hamarabb is a babát, de mégis így történt jól. Nem jött túl korán, nem jött túl későn, nem „csúszott be” rosszkor, nem kellett hónapokig (vagy évekig) próbálkoznunk, hanem abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy

éppen akkor érkezett, amikor szerettük volna.

Fotó: Pexels.com

Nemrégiben megkaptam a Nagy Családalapítási kérdőív kiértékelését (itt elolvashatod), amelyet idén nyáron végeztek el nagyrészt 18-30 éves fiatalok körében. A válaszokból kiderült, hogy a magyar fiatalok – hozzánk hasonlóan – egyre tudatosabban készülnek a családalapításra. Megnyugtató, hogy terveznek és tudják, mit akarnak. A kutatás egyik legpozitívabb eredménye, hogy a kitöltők döntő többsége, azaz 88 százaléka vallja magát tudatosnak a családtervezés tekintetében. Vagyis nem bízzák a véletlenre a családalapítást.

Példaul, míg régebben egy hosszútávú párkapcsolat automatikus velejárója volt a gyerek, ma már a családtervezés is inkább „élménnyé” vált – ha szabad így fogalmaznom. Kötelességtudat vagy társadalmi elvárás helyett akkor vállaljuk be, ha úgy érezzük, valóban szükségünk van rá és kapunk cserébe valamit.

Ezt bizonyítja az is, hogy a kitöltők gyermekvállalási motivációját kutató kérdésre adott válaszlehetőségek közül az alábbiakra voksoltak a legtöbben:

1. A sok nevetés és együtt töltött idő leendő gyermekemmel
2. Mert az életemnek akkor lesz igazán értelme, amikor szülővé válok
3. Egyszerűen az, hogy imádom a gyerekeket

De mégis mikor legyen?

A fenti felmérésben minden második válaszadó szerint a megismerkedést követő 3-5 év a legideálisabb idő a családalapításhoz, 20 százalék szerint pedig 1-2 év is elég. Sőt, minden tizedik ember azt mondta, hogy ha megismeri az igazit, akár azonnal belevágna.

A tudatosság tehát nem egyenlő a halogatással. Azt jelenti inkább, hogy ha már csinálom, akkor csináljam rendesen.

A kutatásból ugyanis az is kiderült, hogy a legtöbben (28 százalék) úgy vélik, a testi-lelki egyensúly a legfontosabb tényező a nők életében a sikeres fogantatáshoz. Hozzátenném, hogy ez a férfiakra is ugyanúgy igaz. Egyénenként és a kapcsolaton belül a két ember között is kell az egyensúly.

A legfontosabb, hogy a családalapítás közös döntés eredménye legyen. Ne vállaljon az egyik fél CSAK azért gyereket, mert a másik elvárja tőle, és ne mondjon le az egyik fél CSAK azért róla, mert a másik nem akarja. És főleg ne azért legyen, mert így szokás, sőt, azért se, hogy a baba megmentse a kiüresedett vagy problémás kapcsolatot.

A gyerekvállalás legyen várva várt örömteli folyamat, ne pedig feszültséggenerátor.

Ha tetszett a bejegyzés és még többet olvasnál a modern apaságról, kövess a Facebookon vagy az Instagramon, illetve nézd meg a videóimat a Youtube-on.