Meg tudjuk előzni a bajt?

2018. június 25. 21:23 - Ficza J.

 Feldolgozhatatlan tragédia érte június közepén az amerikai olimpiai bajnok alpesi sielő Bode Millert, akinek másfél éves kislánya medencébe fulladt. Mindamellett, hogy el sem tudom képzelni a fájdalmat, amit most érez, ez a hír eszembe juttatott egy nemrégiben velünk megtörtént esetet: néhány hete Emily (23 hónaposan) szintén vízbe esett. Egy tó szélén állva megcsúszott úgy, hogy mindössze néhány méterre álltunk tőle. A víz a part mentén sekély volt, de ahhoz éppen elég mély, hogy szinte azonnal és teljesen elmerüljön. Fél pillanat alatt utána ugrottam és kikaptam (mit kikaptam, kidobtam!) a partra, és hálisten az ijedtségen kívül komoly baja nem történt, ám így is néhány másodpercet a víz alatt töltött...

apu-kalipszis_fulladas.jpg

Fotó: Pixabay.com

Jöhetnek a szidalmazó, átkozódó és elítélő kommentek: tudom, tudom, az ilyen vadbarom meg sem érdemli, hogy gyereke legyen, milyen szülő az ilyen, felelőtlen alak, satöbbi-satöbbi...

De miután mindenki lenyugodott a pébe, elmondanám a legfontosabb tanulságokat, ami a történet mögött rejlik:

1. BÁRKIVEL MEGTÖRTÉNHET

Még azzal a legelővigyázatosabb szülővel is, aki minden mozdulatban a veszélyt látja. Alapvetően mi nem vagyunk túlparázós szülők, de felelőtlenek sem. Néha viszont még az is kevés, ha tényleg mindenre odafigyelsz. Azon a péntek délutánon a tóparton rajtunk kívül legalább további 5 felnőtt volt jelen, mindenki egy ötméteres sávon belül. Felügyelet tehát volt bőven. Emilyt nem engedtük veszélyes helyen játszani, éppen csak akkor sétált a tó széléhez és már szóltunk neki, hogy jöjjön el onnan. Ő megállt, de a sárban megcsúszott, a baj pedig megtörtént.

Elég volt hozzá 2 másodperc.

És miközben láttuk, ahogy Emilyt elnyeli a víz, ijesztő belegondolni, hogy mi lett volna, ha éppen akkor senki sem néz oda. Mert, önmagamat ismételve, kettő (!) darab másodperccel később már csak a hűlt helyét találtuk volna a parton...

A baj tehát tényleg dermesztően gyorsan megtörténik és akinek gyereke van, ezt pontosan tudja. Meg hát annak is illene tudnia, aki volt valaha gyerek. Emlékszem 8 évesen egy frissen hegesztett vasat fogtam meg éppen a forró résznél, miközben az apám mellettem állt. A tenyerem hólyagosra égett, mégsem lehet őt hibáztatni, mert még csak reagálnia sem volt ideje. Egy másik alkalommal pedig vasállványra másztam fel, ami velem együtt eldőlt, én pedig alatta maradtam. Hiába voltak ott a szüleim, így is csak a szerencsén múlott, hogy nem esett bajom...

JÖVŐBE LÁTÓ ÉS SZUPERERŐVEL RENDELKEZŐ, TÖKÉLETES SZÜLŐ NEM LÉTEZIK.

Persze néhány napig minket is mardosott a lelkiismeret, megkérdőjeleztük a szülői kompeteciáinkat, de végül beláttuk, hogy nem érdemes magunkat hibáztatni. A legjobbat hoztuk ki ugyanis a helyzetből és utána is higgadtan kezeltük a történteket. Nem az a kérdés ugyanis, hogy meg tudjuk-e előzni a bajt (nyilván nem mindig), hanem az, hogy mindent megteszünk-e a bajok minimalizálása érdekében.

2. ÉLNI KELL ÉS NEM FÉLNI

Az eset után, amint megszáradtunk és átöltöztünk, egyből visszaséltáltunk mindhárman a tópartra. Megnéztük, hogy hol csúszott Emily a vízbe és megbeszéltük vele – már amennyire lehet – hogy mi történt és miért. Nem szerettük volna, hogy féljen a víztől vagy bármilyen negatív érzés maradjon benne az esettel kapcsolatban.

Emilyt továbbra is arra neveljük, hogy szeresse felfedezni a világot, miközben próbáljuk őt megóvni a saját félelmeinktől.   

Hiszen a túl sok „vigyázz!”, „ne csináld!” és társaik csak félelmet keltenek, nagyobb biztonságot viszont aligha. Bármennyire is nehéz, néha engednünk kell őket, kockázatot vállalva ezzel és még nagyobb felelősséget téve a saját nyakunkba.

Mert az ő dolguk az, hogy könnyelműek legyenek, a miénk pedig, hogy készenlétben álljunk.

3. A GYEREKÚSZÁS HASZNOS DOLOG

Emily 9 hónapos korától másfél éves koráig babaúszásra járt, ahol rendszeresen víz alá merült. Az ilyen úszások számtalan előnye melett az egyik legfontosabb éppen az, hogy állandósul a reflex, aminek köszönhetően a gyerek víz alatt automatikusan nem vesz levegőt és higgadt marad. Biztos vagyok benne, hogy ennek köszönhetően nem nyelt vizet. A másodlagos fulladástól félve ugyanis elvittük őt orvoshoz, aki megnyugtatott minket afelől, hogy tiszta a tüdeje.

4. A SZÜLŐI ÖSZTÖN NEM ISMER PARDONT

Utólag átgondolva a legérdekesebb dolog az én reakcióidőm volt. Mire ugyanis a többi hat darab felnőtt reagált vagy egyáltalán megmozdult, esetleg elkezdett volna azon gondolkozni, hogy baj van, addigre én már réges rég a vízbe ugrottam és Emilyért nyúltam. Nem tudom hogyan, nem tudom miképp kerültem oda, de magamat meglepve is félelmetesen gyors voltam, kompromisszummentes és ahogy ennél az esetnél is elhangzik: a kisded Jézus sem tudott volna megállítani.

Ha tetszett a bejegyzés és még többet olvasnál a modern apaságról, kövess Facebookon vagy Instagramon, illetve nézd meg a videóimat Youtube-on.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apu-kalipszis.blog.hu/api/trackback/id/tr8714070965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.