Összegyűltek a régi partyarcok, ezúttal a kölyköket is elhozták

2018. április 24. 17:13 - Ficza J.

Nem vagyok éppen otthonülő típus. A párommal szülőként sem osztjuk, sőt, egyenesen ellenezzük azt a nézetet, hogy ha az emberfiának gyereke születik, megáll az élet. Bullshit. A szülői szerep könnyen egyensúlyban lehet az énidővel és a párkapcsolat ápolásával. És néha még a buli is belefér. Ha máshogy nem megy, közösen a gyerekkel, mégpedig szombat délután.

apu-kalipszis_pompom_family_party.JPG

Ma már nyilván többet járok játszótéren, mint clubban, és többször emelgetem a gyereket, mint a söröskorsót, de aki azt gondolja, hogy szülőként egy csapásra el kell dobnia mindent, amit azelőtt csinált, az vagy képmutató, vagy magának is hazudik. Szórakozni, kikapcsolni néha jó és szükség is van rá. Mi is rendszeresen szervezünk magunknak gyerekmentes szabad estéket, és a baráti összeröffenések mellett a fesztiválokat sem vetjük meg. Régen is szerettük, miért pont most tagadnánk meg magunktól?

Persze a legjobb mindent együtt, hármasban csinálni Emilyvel, így ha van rá mód, ezt a lehetőséget választjuk. Ma már felnőtt egy olyan generáció, amelyik nem rest a nyakába kapni a gyerkőcöt, hogy közös erővel kiragadják magukat egy kicsit az emberméretű csigák és tűzoltó kutyák világából. Nem véletlen, hogy a Szigeten is egyre több gyereket látunk. Namármost, sikerült egy újabb helyet találni, ahol a családi program összekapcsolható a bulizással.

Hát így is lehet

Délután négykor hosszú sor kígyózott a Trip partyhajó előtt a Batyinál. Mire bejutottunk, igazi bulihangulat várt ránk, olyan zenével, amik régen is csak a jó helyeken szóltak. A hajó mélyében a táncparkett tele kicsikkel és nagyokkal, a taton kilátás a Parlamentre, tökéletes az idő, minden easy, ahogy kell.

A bulihajó enyhe félhomályában szól a funky, a beat, a drum and bass, meg a hip-hop, Palotai nyomja a dj pult mögött, a zenére hullámzó tömegben pedig sört kortyolgatok. Akár a kétezres években is járhatnánk, pedig múlt hétvégén történt. Az ugrándozó gyerekek pedig csak növelték a hangulatot. Ők is jól érezték magukat, akárcsak én. Beigazolódott, hogy a felnőttek a kicsikkel közösen oltári nagy bulit tudnak csapni úgy is, hogy mindenki kap egy kicsit abból, amire vágyik.

apu-kalipszis_pompom_csaladi_party_palotai.JPG

A családi Pompom Party lényege éppen ez. A party csak részben party: hiszen a zene egy picit halkabb, a fények némileg visszafogottabbak, a bejárat előtt taxik helyett babakocsik sorakoznak, az óvszerautomatát pelenkázó váltotta, az időpont pedig szombat éjjel helyett délután. A gyerekzsúr pedig csak egy kicsit gyerekzsúr: bár van arcfestés, kreatív játékok, táncóra, lufi, meg móka és kacagás, de egy kicsit más az egész, hiszen nem az Alma együttes játszik, meg fura helyen is van, és valamiért apa/anya sem siet haza annyira.

Emily még kicsi ahhoz, hogy tudja, hol vagyunk, de szemmel láthatóan nagyon jól érzi magát. Ugrándozik a labdamedencében, kifestőzik és főleg kiváncsiskodik. Együtt rajzolunk, együtt táncolunk. Vagy csak nézzük, ahogy rajzol és táncol. Ha nagyobb lesz, elmondjuk neki, hogy anya és apa régen így csapatta, erre a zenére. Remélem tetszeni fog neki, bármi is lesz a divat, mire felnő. Olyan retró lesz ez számára, mint nekünk az Abba. Muszáj eljönnünk még, az is biztos. A következő buli éppen Apák napján lesz, ott a helyünk.

Fotók: Apu-kalipszis blog

Ha tetszett a bejegyzés és még többet olvasnál a modern apaságról, kövess a Facebookon vagy az Instagramon, illetve nézd meg a videóimat a Youtube-on.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apu-kalipszis.blog.hu/api/trackback/id/tr1213858422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.