Apa és anya a Balaton Soundon

2017. július 13. 01:06 - Ficza J.

Oké, elsőre talán megtévesztő a cím: úgy hangzik, mint egy anekdota kezdete arról, ahogy egy kamasz elindult a szüleivel fesztiválozni, hogy ott aztán sok kínos és vicces pillanatot éljen át velük. Ez azonban nem az a történet, bár könnyen lehetséges, hogy a kislányunknak egyszer majd tényleg „too much” leszünk, de ez már nem az én gondom...

bs.jpg

Fotó: Ficza János

Jelen esetben a cím sokkal trendibb szülőkről szól: harmincas évei elején járó jóképű apuka és a húszas évei végét (ha bárki kérdezné: közepét) taposó dögös anyuka egy éppen egy éves babával. Néhány éve még nagyokat fesztiválozó partiarcok voltak, akik most szülőként sem felejtettek el jófejnek lenni, így ismét elmerültek a fesztiválkarkötők színes zuhatagában. Igen, ezek mi vagyunk, a párom és én. Otthon hagytuk a lányunkat, hogy a vele töltött idő helyett elmenjünk inkább szórakozni a kigyúrt drogosok és jegyért szopó tinik közé. Förtelem!

Közel egy évvel ezelőtt azt írtam, hogy nem hiányzik a fesztiválszezon vagy éppen a pesti bulinegyed zaja és az átmulatott éjszakáknál mennyivel több örömöt okoznak a kislányommal töltött pillanatok. Ezt most hatványozottabban így gondolom és a gyerekvállalás előtti szertelen életünket sosem cserélném le az elmúlt egy évben átélt csodákra. Nem hajt a vérem az éjszakába, jobban szeretem a családommal töltött időt.

Viszont továbbra sem győzöm hangsúlyozni az egyik legjelentősebb szabályt:

attól, hogy szülő vagyok, még nem állt meg az életem!

Bármennyire is imádunk hárman lenni, a párommal szükségünk van a közös élményekre, olyanokra, amik csak a kettőnké. Kell, hogy találjunk néhány órát, amikor nem vagyunk apa és anya, hanem csak egy fiatal pár, aki szórakozni akar. Lehet ez bármi: egy randi mozi vagy vacsora keretében, egy jó koncert, színház vagy csupán sörözés a barátokkal. Esetleg egy fesztivál. Mindegyikre találunk időt.

Hogyan tudtuk megoldani?

Tudatosan készültünk. Egész télen nem jártunk sehova. Megtanítottuk Emilyt az állandó esti rutinra: fürdés, evés, alvás, így megszokta az esti rendszert. Egy idő után pedig csak én altattam, éjjelente én keltem hozzá, így megszokta azt is, hogy ne csak az anyukájára legyen igénye (erről korábban egy külön bejegyzést írtam). Bár még mindig szopik, tavaszra már az éjszakai ébredésekről is leszokott. Később egyre többször hagytuk őt a nagyszülőkkel, eleinte csak néhány órát, majd esténként is egyre többet. Egy idő után annyira megszokta mindezt, hogy ma már a nagyszülőknél is gond nélkül alszik és jól érzi magát.

Így néha-néha szerzünk magunknak egy szabad estét.

A párommal voltunk már ketten egy gyerekmentes esküvőn, ahol nyugodt szívvel hajnalig mulathattunk a násznéppel. Nemrég az egyik szabad péntek esténken - amikor Emily a párom anyujánál aludt, csak hogy jobban szokja a környezetet – hirtelen azon kaptunk magunkat, hogy nem tudunk mit kezdeni a szabadságunkkal. Elmentünk hát sörözni kettesben, de kiderült, hogy a laskásunktól alig néhány száz méterre éppen egy underground fesztivál zajlik, amiről mi korábban nem is tudtunk. Spontának voltunk: kilátogattunk és egy nagyon egyedi hangulatú drum’n’bass, techno és goa trance partyn találtuk magunkat.

Mit mondjak, aznap reggel pont erre nem számítottam.

basement.JPG

Fotó: Ficza János, Basement Festival

Tanulság: nem engedjük ellaposodni a kapcsolatunkat és az ilyen lopott óráknak köszönhetően tudjuk még jobban élvezni a „hétköznapi” életünket szülőként.

Sosem voltunk otthon ülő típusok, miért pont most hagynánk abba?

Szülők vagyunk, de fiatalok is egyben, így próbáljuk összehangolni az életünket.

Ahogy korábban is jártunk a Soundra, elmentünk most is. Mi magunk is kiváncsiak voltunk, hogy most, a gyerek megszületése után mennyire fogjuk máshogy látni a fesztivált.

A válasz röviden: semennyire. De mindez csak rajtunk múlt.

Először is szögezzünk le néhány tévhitet a rendezvénnyel kapcsolatban: az elmúlt időszakban (években) erősen elterjedt a médiában és az interneten, hogy a Balaton Sound a mercikulcsot pörgető, bunkó, kigyúrt ficsúrok valamint a szopószájú üresfejú fitneszmacák gyülekezőhelye. Vagy hogy jegyért cumizó tinilányok és elkényeztetett aranyifjak luxustábora. Illetve az, hogy egy buzi drogtanya.

Mint minden sok embert megmozgató rendezvényen, itt is sokféle ember van. Biztosan van köztük Merci tulajdonos meg akinek Daciája van. Némelyikük talán bunkó, némelyikük nagyon kedves. Van olyan látogató, aki rendszeresen sportol, van aki elhízott. Sőt, biztosan akad olyan is, aki szeret szopni, meg aki életében nem szexelt. Vannak gazdag szülők gyerekei meg olyanok, akik egész évben gyűjtöttek a jegyre. Valószínűleg vannak köztük homoszexuálisok, biszexuálisok, transzszexuálisok és metroszexuálisok. Mint minden vízparton, hogy hogy nem itt is félmeztelen emberek sétálgatnak, és igen, mint mindenhol, itt is feszít, akinek izma van. Biztosan vannak drogosok is, mint bármelyik más szórakozóhelyen. És alkoholisták. Na meg antialkoholisták.

Egyszóval az ország teljes lakosságához hasonlóan hálisten’ a Soundon is elég színes a kavalkád. Na meg ott voltunk mi is, a Toyotával érkező fiatal szülők, akik nem szoptak a jegyért, különösebben nem sportosak, nem drogosok, nem alkoholisták, nem is bunkók.

Csak jól akarják magukat érezni. Az emberek nagyrésze hozzájuk hasonlóan barátságos, jókedvű, szórakozni vágyó átlagember.

Így hát szombaton elindultunk, hogy egy néhány éves kihagyás után ismét belevessük magunkat a balatonparti zenehullámba. Nem volt azért könnyű otthon hagyni Emilyt, de végül megtettük. Útközben és ottlétünk során többször is megbizonyosodtunk róla, hogy jól van, végül már a mama idegeire mentünk.

A párommal van még egy fura hóbortunk: amikor kettesben szórakozunk vagy szabad esténk van, elég gyakran (mindig?) azon kapjuk magunkat, hogy Emilyről beszélgetünk. A mozdulatait vagy halandzsa beszédét utánozzuk és nagyokat nevetünk. Meg arról beszélünk mennyire szeretjük. Persze ezt csak addig hagyjuk, amíg ketten vagyunk, mások társaságában tök ciki. A lényeg, hogy ezt a Soundon sem úsztuk meg, amint magunkra maradtunk, sikerült megint róla beszélnünk. Összességében azonban jól szórakoztunk és érdemes volt kivennünk azt az "egy éjszaka szabadságot".

Szülői szemmel nézve két érdekes dolgot érdemes megjegyezni az idei BS-ról:

Voltak gyerekek! Napközben többször is láttunk fiatal szülőket óvodáskorú és kisiskolás gyerekekkel. Az egyik esti koncerten pedig egy kislány ült az apukája nyakában. A korábban (vagy még mindig?) megbélyegzett zenei fesztiválok egyre inkább gyerek- és családbarátabbá válnak. Ebben van a jövő. Nem is csoda, hiszen ezeknél a fesztiváloknál a mostani fiatal szülők nemrégiben még otthonról elkéredzkedő kamaszok voltak, akik sátrakban nyomták végig az összes napot. Hatványozottan igaz ez az idén 25 éves Szigetre, amelyen már több generáció is felnőtt. Idén oda még nem visszük Emilyt, de néhány év múlva, óvodás korában biztosan magunkkal visszük majd. Hiszen napközben sok érdekes programot találni a gyerekek számára is. Lesz időnk felmérni a terepet.

A másik érdekesség, hogy láttunk huszonéves fiatalokat az ötven év körüli szüleikkel bulizni, akik tinédzsereket megszégyenítő módon nyomták a partit. Jó volt ilyet is látni. Sokat beszélgettünk korábban mi is a kislányunk várható kamaszkoráról: főleg, hogy hogyan kezeljük, milyen szülők szeretnénk lenni? Az elképzelésünk valami hasonló: laza szülők, akikkel simán el tud menni a gyerekük szórakozni anélkül, hogy bármelyikük is kínosan érezné magát. Ha tizenöt év múlva még menő hely lesz a Sound, biztosan vele megyünk majd. Közös élményeket szerzünk és jól érezzük magunkat.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apu-kalipszis.blog.hu/api/trackback/id/tr10012660329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.