Káosz és rend - baba és apa

2017. május 16. 00:04 - Ficza J.

avagy: a család háború vagy csapatmunka?

A gyerek rendetlenséggel jár. Aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik, vagy bejárónője van és titkolja. Azoknál a halandóknál viszont, akik nem rejtegetnek a hátsó sufniban egy mindenre elszánt takarítónőt, tagadhatatlanul észreveszik, ha egy kis jövevény érkezik a családba. Bár igaz a mondás, miszerint kis gyerek kis rumli, nagy gyerek nagy rumli, de ugyebár a nulla gyerekhez képest egy újszülött is pont eggyel több a megszokottnál. Nálunk éppen ez történt. A többgyermekes családok felfordulásába már bele sem merek gondolni – bár ott ugye a nagyobbak már tudnak segíteni a szülőknek, de ez egy másik téma.

Bár mi még messze vagyunk a kamaszkorral járó káosztól, a közel egy éves kislányunk megérkezése alapjaiban felkavarta a háztartásunkat. Folyamatosan új területeket foglal el és naponta bővíti a birodalmát, míg mi egyre kisebb helyen próbálunk berendezkedni, ami néha bizony felfordulással jár. Lássuk csak, hogyan zajlik a kis agyafúrt stratégiája.

Eltűnt egy szoba

Első lépésként már a világra jövetele előtt néhány héttel elérte, hogy önként átadjuk a birodalmunk egy kisebb szeletét – igaz, mi sem vagyunk teljesen hülyék, először a három szobás lakás számunkra legkevésbe fontos szegletét ajánlottuk fel, és az addig irodának illetve vendégszobának használt helyiséget egyből gyerekszobává alakítottuk át. Dolgozni otthon már úgysem fogunk, gondoltuk, a barátaink meg kit érdekelnek, most hogy gyerek született. Bár Emily nem abban a szobában éli a napjait és éjszakáit, a kis szoba megkaparintása számára inkább geopolitikailag fontos stratégiai döntés volt. A szoba ugyanis telis-tele van az ő dolgaival – ruhák, pelenkák, pelenkázó asztal, egészségügyi és higiéniai eszközök armádája stb. – így az addig ott tárolt dolgainkat a lakás egyéb szegleteiben kellett elhelyeznünk (kivéve az enyémeket ugyebár, mert azok a pincébe illetve a garázsba kerültek). De hogy véletlenül se legyen kétség afelől, hogy ki a szoba törvényes új uralkodója, sietve babarózsaszínűre festettük az addig zölden villogó független falakat.

emily_pici.jpg

Fotó: Ficza János

Területet vesztettünk hát és ezt még nyomásgyakorlás nélkül, önként mosolyogva adtuk át, ráadásul egy záradékkal, miszerint a helyiség jogos urnője ránk hárítja a szobával kapcsolatos minden fenntartási és logisztikai feladatokat illetve költségeket. Baszki, ez rossz üzlet volt! A rend pedig úgy sem (vagy éppen azért nem!) tud megmaradni három napnál tovább ebben a szobában, hogy a kis királynő valójában ott sincs. A napi többszöri öltöztetés (nem hiszed el, de akár Mária Antónia vagy egy Madonna koncert) és a hétköznapok gyorsan ott hagyják kegyetlen nyomait, a piszkos munka pedig ránk marad.

Autonómia 

A következő hónapokban pedig, ahogy cseperedett, úgy hódított meg egyre több területet, és minden szobában saját kis autonóm közösségeket alakított ki. Először a hálószobában a franciaágyunk változtatott fekvést, hogy elférjen mellettünk a kiságy – ez abból állt, hogy az egyik oldalt (tippelj kiét!) szinte rátoltuk a falra, így én lényegében seggen csúszva tudok az ágy végén kipottyanni a padlóra. Később a konyhában cseréltük le a négyszemélyes asztalt egy kisebbre (visszakanyarodva a „kit érdekelnek a vendégeink?” kérdéskörhöz, pont kettő férőhelyesre), hogy elférjen az etetőszék. Később egy külön asztalkát is kapott mellé, ahol az evéshez szükséges eszközeit és az evés során használt játékait tartjuk. Végül a harmadik szobából, a nappaliból is leharapott egy jelentős részt – játszósarkot kapott külön szőnyeggel, itt találja minden játékat és lényegében itt éli az életét, amikor otthon van. Manapság már a fürdőszobában és a kádban is egyre gyarapodnak gyerekjátékok, így az utolsó végvárat is hamarosan beveszi.

Oké, de ki rak rendet?

Emily a kis közigazgatási területein boldogban éli napjait. Néha-néha átmerészkedik egy kis portyázásra a mi birodalmunkba, mi viszont igyekszünk neki megtanítani, hogy hol a határ – a dohányzóasztalon és az ebédlőbútoron található dolgokkal és dísztárgyakkal például nem játszhat. Persze próbálkozik ő becsülettel (ember legyen a talpán, aki le tud állítani egy távírányítótól vagy világító telefontól bezsongott gyereket), de ezeket a szabályokat addig fogjuk sulykolni, amíg meg nem szokja, hogy mit szabad és mit nem. Kemény harc lesz, az egyszer biztos.

Ami pedig a mindenhová beszívárgó játékait illeti: a „jószomszédi viszony” érdekében politikai megállapodást hoztunk. Közös felügyelet a meghódított területek és az általa betelepített kémek ügyében. Magyarul: az a terv, hogy ha nagyobb lesz és jobban érteni fogja, mi zajlik körülötte, akkor majd őt is bevonjuk a takarítás és a rendrakás folyamatába. Első lépésként például játszás után már most vele együtt rakjuk vissza a helyére a játékait és a későbbiekben is erre fogjuk tanítani. A játszás szabadságát megkapja, a maga kis birodalmát úgy építi fel, ahogy szeretné. Ha pedig játszva megtanulja azt is, hogy később mindent a helyére tegyen vissza, akkor a rendrakás is a játék természetes része lesz és jobban értékelni fogja mindazt, ami az övé. Ennek elsajátítására különböző módszerek vannak, amint megtudjuk, melyik a legjobb, igérem, megosztom veletek.

A gyerekes háztartás rendben tartása viszont nem csak rendrakásról, hanem a tisztaságról is szól.

Derogáló, ha egy férfi takarít?

Manapság sok olyan hétköznapi dolog vált elfogadottá a férfiak körében, ami néhány évtizede még teljesen elképzelhetetlen volt. Vegyük például a főzést: nagyapáink maximum akkor közeledtek a konyha közelébe, amikor leültek az asztalfőhöz ebédelni, apáink már segítkeztek a konyhában és néha-néha kezükbe fogták a fakanalat, ma pedig egyenesen ciki, ha egy férfi nem tud főzni. A gasztronómiai kifinomultság mellett sok más dolog is divatossá vált: mi férfiak is tudatosan vásárolunk, gyereket nevelünk és igen, 

TAKARÍTUNK!

giphy-downsized.gif

Forrás: Giphy.com

Máshogy nem is lehet: a gyereknevelés két emberes meló és nem csak abból áll, hogy a feladatok kellemesebb részét vállaljuk magunkra. A nők már nem vezetik egyedül a háztartást, én pedig nem hiszek ebben az oldschool rendszerben és örülök, hogy a néma eltartó helyett (aki elé este odateszik a teli tányért és aki a vacsora végeztével félrevonul) én is mindennek a részese lehetek. Hiszen a háztartási munka is lehet közös családi program. Én például a gasztronómiai hiányosságaimat azzal leplezem, hogy rendszeresen segítek főzni a páromnak illetve főzés után én mosogatok és rakom rendbe a konyhát, így amikor a kislányunk nagyobb lesz, akkor hárman fogjuk mindezt együtt csinálni.

washing-dishes-1112077_640.jpg

Fotó: Pixabay.com

A többi feladatot pedig ahogy lehet, elosztjuk. Amíg egyikünk a babával van, a másik takarít. Nekem nem okoz gondot kezembe fogni a porszívót, letörölni a port (jaj, hány David Bowie albumot hallgattam már meg e munka közben) vagy éppen kisikálni a fürdőszobát. Sőt, miközben e sorokat írom, tudom, hogy némi ruhateregetés vár még rám, mert már elmúlt éjfél, a párom alszik és kimosott a mosogép.

Csak, hogy még egy kicsit puffogtathassam a közhely ágyút:

A család közös munka.

A szerepek pedig nincsenek kőbe vésve. (na, tudtok még pár ilyet?) Úgy, ahogy én sem cserélek olajat az autóban, nem tudom megszerelni az elromlott kazánt vagy nem szeretném egyedül eltartani egész életemben a családomat (ehelyett inkább közhelyekkel dobálózom), ugyanúgy nem várom el a feleségemtől sem, hogy csak ő foglalkozzon a gyerekkel, főzzön rám, varrjon nekem, vasaljon és csillogjon a lakás, amikor hazaérek. Mindezt együtt csináljuk. Ha jók vagyunk, akkor az közös büszkeség. Ha elkúrjuk, együtt kúrtuk el. Én ilyen példát mutatok a lányomnak, mert azt szeretném, hogy számára is ez legyen a mértékadó. És bízom benne, hogy ő is örömmel fog résztvenni a csapatmunkában.

Na megyek teregetni.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a Facebookon vagy az Instagramon!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apu-kalipszis.blog.hu/api/trackback/id/tr4812507857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.