5 praktikus eszköz kisgyerekes szülőknek

2016. december 07. 11:04 - Ficza J.

Vannak olyan háztartási eszközök, melyekről a gyerek érkezése előtt soha nem is hallottál vagy ha igen, pont leszartad. Most viszont, hogy itt a gyerek, áldod és az emberiség megmentőjének tartod azt a zsenit, aki kitalálta a hasznos kütyüt, amely leegyszerűsíti és megkönnyíti az életed. Na meg örülsz, hogy olyan korban élsz, amikor ezek a rendelkezésedre állnak. Mit nem adtak volna ősapáink csak egy ilyenért? Vétek lenne hát nem használni őket. Lássuk, öt hónap tapasztalata alapján én mely eszközöket kedveltem meg.

Szagelnyelő szuperkuka

Egyik barátom kisfiának hála már akkor ismertem az Alma együttestől származó szuperkukák fogalmát, amikor még a láthatáron sem volt a kislányom. Most, hogy nekem is van gyerekem, örülök, hogy a szuperkuka nem csak dalban, hanem a való életben is létezik. Ez a vödör tényleg olyan nekem, mint egy életrekelt csoda. Néhány hónap ugyanis elég volt arra, hogy rájöjjek, a pelusok nagyon gyorsan szaporodnak. A pelenka pedig olyan, mint a hülye ember: minél több van belőle, annál veszélyesebb. Hiába üríted naponta a pelenkázó asztal mellett tárolt kukát, a levegőben gyorsan felgyülemlik a kellemetlen szag. Aztán ott is marad. Ha egyenesen a kukába dobod őket, onnan fognak alattomosan támadni. Külön kell őket zacskózni, hogy ne okozzanak ökológiai katasztrófát és persze a bacikról még nem is beszéltem. És a gyerek eddig még csak anyatejen élt! Mi lesz, ha elkezd ételt is enni? Érthető hát, hogy miért csaptam le gondolkodás nélkül a pelenkatartó vödörre, amely nem csak tárolja, hanem egy gyors tekerésnek köszönhetően egyből zacskóba csomagolja a pelenkákat, így egyrészt elnyeli a szagokat, higiénikus, könnyen üríthető és kényelmes. Ámen!

eszkozok.jpg

Fotó: Ficza János

Orsziporszi

Mindig azt hittem, csak szivatnak, amikor arról beszélnek, hogy egy porszívót dugnak a gyerek orrába. És mit gondolsz, hogy fújod ki egy csecsemő orrát? – kérdezték ilyenkor teljesen jogosan, én pedig leggyintve nem is gondolkoztam a válaszon. Ma már rájöttem, hogy sehogy! Egyedül az orszívó porszívó - barátoknak csak orsziporszi - a lehető legjobb megoldás. A kislányunk eddig egyszer volt náthás, három hónaposan. Létezik egy kézi szívóka, ott a számmal kell szívnom a trutymót a gyerek orrából, de az nem vált be. A porszívóra csatlakoztatható eszköz gyorsabb, hatékonyabb és kényelmesebb. És nem, nem szívod ki vele a gyerek agyát, mert a rajta lévő szelep szabályozza a nyomást. Kicsit fura, de hasznos.

Mellszívó

A mellszívó készülékkel lefejt anyatejjel én is tudom etetni a gyerekem. Nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor a baba a karodban fekve elégedetten néz rád, miközben az üvegből iszik. Ennek a hangos, de hasznos készüléknek hála nem csak rám, hanem a nagyikra is nyugodt szívvel rábízható a szoptatós gyerek. Ennek köszönhetően az elmúlt hónapokban már sikerült eljutnunk a párommal moziba, színházba és koncertre is. Köszönjük neked, mellszívó készülék!

Légzésfigyelő

A gyerekágy matraca alá helyezhető készülék nagyon érzékeny, főleg az első hetekben és hónapokban menthet életeket, amikor az újszülöttek gyakran „elfelejthetnek” lélegezni. Hálisten, nincs mindig szükség a funkcióira, viszont biztonságérzetet ad. Emlékszem, amikor a kórházból hazahoztuk a kislányunkat, mennyire féltünk, milyen törékenynek tűnt. Minden pillanatban azt figyeltük, lélegzik-e. Az ilyen stresszhelyzetek könnyítésére szolgál ez az eszköz.

Vibráló hinta

Vészhelyzet esetére tökéletes megoldás lehet a rezgő babahinta. Ha nem kapcsolod be, akkor is megfelelő hely a gyereknek, ahol félig fekve, kényelmes pózban hintázva szemlélheti a világot. Ez a hinta viszont automata, öt állítható gyorsasági sebességben ringatja a babát. Van rajta rezgőmód is, amely mindeközben gyengéden segít az altatásban. Nem beszélve a kis hangszórókról, melyekből kiválaszthatod, milyen hang andalítsa el a gyereket: a lágy éji dallamtól kezdve a tenger zúgásán át egészen madárcsicsergésig. Ha ettől nem alszik el, akkor semmitől.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apu-kalipszis.blog.hu/api/trackback/id/tr9312029965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.