Mi a különbség férfi és apa között?

2016. szeptember 05. 10:01 - Ficza J.

Nyár elején olvastam egy cikket arról, miszerint angol tudósok (ki más?) rájöttek, hogy az apaság is hormonális változásokkal jár. Azoknál a férfiaknál ugyanis, akik aktívan részt vesznek a családi élet mindennapi rutinjában és sok időt töltenek a gyerekeikkel, csökken a tesztoszteron, egyúttal növekszik a törődésért, kötődésért felelős oxitocin szintje. Az eredmények szerint tehát a gondoskodó apák kevésbé aggresszívek és kevésbé érdekli őket a szex.

Na bumm!

Hö, puhapöcs buzik fognak szaladgálni a játszótereken, amíg mi az asszonyaikat töcsköljük? – röfögi e hír hallatán a tuskó Béla, sőt, talán a haverja Hunor is még mormog valamit a harcsabajusza alatt az elasszonyosodott férfinépről, meg hogy ki fogja megvédeni a hazát. Én viszont azért figyeltem fel a hírre, mert csupán néhány nappal előtte született a kislányom és kiváncsi voltam, vajon kisebb lesz-e a herém, ha sokat leszek a gyerekemmel?

Azóta eltelt két hónap, megmértem, ugyanakkora.

Pedig aktívan részt veszek a lányom életében, az érkezése számottevően befolyásolta az életemet és gondolkodásomat. Úgy is mondhatjuk, hogy megnyugodtam. Hunor szerint biztosan asszony lettem. Béla szerint meg buzi. De nem, nem kezdtem menstruálni és nem melegedtem fel.

Egyszerűen a figyelmem nagyobb része Emilyre irányul, bár a régi dolgaim iránt továbbra is érdeklődést mutatok, csak kisebb intenzitással.

profil_foto.JPG

Fotó: Ficza János

Ugyanúgy sálban ülve izgulok a tévé előtt a Barca meccseit nézve, de már nem feszít, hogy az összes bajnokit végigélvezzem. Megveszem a Vox magazint, de nem látom értelmét minden új film azonnali megnézésének. Elzsibbadok egy jó koncertfilm zenéjétől Petőfi tv-n, de már nem akarok ott lenni mindenhol. Belemerülök egy jó könyvbe, de már nem csak ezzel telik az egész estém. Elalvás előtt összebújunk a feleségemmel, de most már nem csak egymásnak, hanem a gyerekünknek is örülünk.

Ugyanúgy élem a kis életem, a különbség csupán annyi, hogy már nincs mindenáron szükségem a korábban megszeretett szokásaimra.

Mi a helyzet a nőkkel? Nem voltam soha egy szoknyapecér, de most méginkább olyan vagyok az utcán, mint Chandler Bing egy modellekkel telezsúfolt medencés bulin. Ijedten ülök az árnyékban és inkább a párommal koktélozgatok. Persze az ember szeme néha ottragad az erkölcsi enyhülést és vizuális áldást hozó nyári forroság okozta látványorgián. A jó manus vérkeringésében ilyenkor felélednek a tesztoszteront szállító kis lények, a fejében található irányítótorony diszpécsere pedig valamilyen ősi, legyőzhetetlenül átkozott vadászösztönről dumál. Az én fejemben élő kis lények viszont a lányomról szóló projekciót vetítik.

A következő fontos dolog, hogy lassítottam. Képletesen és konkrétan is. Nem fontos, hogy valahova öt perccel korábban érjek. Nem fontos, hogy olyan dolgokon idegeskedjek, amiken nem tudok változtatni. Nem fontos, hogy csak a munkáról szóljanak a heteim, a hétvégék meg a haverokról. Egy helyre sietek csupán, haza, mert

A KISLÁNYOM LÁTVÁNYA, ILLATA ÉS ÉRINTÉSE A LELKEM LEGMÉLYEBB ZUGAIBAN IS KITISZTÍTJA A PÓKHÁLÓKAT.

Hogy ettől kevésbe vagyok férfi? Elgyengültem? Kihűltek bennem a vadászösztönök és a természetes versenyszellem? Olyan vagyok, mint a szex helyett jó kifogást kereső impotens?

Vajon az, hogy lankadnak (höhö, érted!) bennem az ösztönök, az a természet meghazudtolása? Nem kéne inkább az asszonyra bíznom a gyereket és elindulnom a dzsungelbe ételt keresni? Miért veszek részt a gyereknevelésben, ha genetikailag nem is az én feladatom?

Úgy gondolom, hogy a mai világban nem fizikai, hanem érzelmi szinten kell gondoskodnom a gyerekemről. Persze az étel, ruha, otthon előteremtése fontos, de ez a mai világban nem okoz gondot. Sokkal több veszély rejtőzik abban, ha később elidegenedünk egymástól, bizalmatlan lesz velem szemben vagy haragudni fog rám. Akkor hiába adtam neki enni, öltöztettem fel vagy építettem palotát. Ma már egy férfi nem lándzsával kell, hogy védje a családját, hanem törődéssel, gondoskodással és azzal, hogy maximálisan részt vesz az életükben.

Két fajta férfi létezik: az egyik menekül a családjától, a másik a családjához menekül. Én náluk találtam meg a menedéket.

Magamat kívülről megfigyelve valószínűsíthető, hogy végbementek bennem a bejegyzés elején leírt változások. A feleségem a szülés másnapján, amikor elindult a teje és ezáltal összehúzódott a méhe, egyből megérezte az ősi anyai ösztönt. Ez egy bizonyított kémiai folyamat. Attól a pillanattól kezdve tudta, hogy az életét is odaadná a gyerekéért. Nálam ehhez az érzéshez kicsivel több idő kellett. De minél többet voltam a picivel, annál meggyőzőbben lett úrrá rajtam a bizonyosság. A gyerekemet a karomban tartva egy másfajta férfiösztön éledt fel bennem.

A védelmezőé.

Megnyugtató érzés, amikor én adhatok neki biztonságot. Felvillanyoz, amikor érzem a bizalmát. A mosolyától pedig túlcsordul a szívem. Fontosabbnak érzem magam, mint bármikor. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apu-kalipszis.blog.hu/api/trackback/id/tr211677379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.