Az év meccse és a lányom születése

2016. július 14. 15:25 - Ficza J.

avagy: mi történt Gera és Nani gólja között?

A kislányom június 22-én, éppen a magyar-portugál meccs közben született – ez a rövid története annak, hogy miért maradtam le az EB egyik legjobb meccséről. Abban biztos vagyok, hogy az én programom jobb volt, mint a sok ezer focidrukkeré. A baba nagyjából Gera góljánál elindult kifelé...

apu-kalipszis-magyar-portugal_focimeccs.jpg

Fotó: Pixabay.com

...mire Nani egyenlített már kint is volt. A második félidő alatt én már az újszülött gyermekemben gyönyörködtem és körbe hivogattam a családot. Ebből is látszik, hogy hálisten viszonylag gyors szülés volt és problémamentes.

Az első kérdés - főleg a férfiaktól - arra irányul, hogy milyen volt végignézni? De miután elmesélem, hogy tényleg tök jó és egy életre szóló kaland, a legtöbben egyszerűen kinevetnek. Valóban képmutatás férfiként azt állítani, hogy könnyű szülés volt (erről inkább nyilatkozzon a feleségem), de tény, hogy óriási élmény, nem olyan ijesztő, mint az ember elsőre gondolná, és

HIBÁT KÖVET EL AZ, AKI KIHAGYJA.

A vajudás nagy részében a feleségem mellett voltam. Neki nagyon fájt, én próbáltam nyugodt maradni. Szerencsére a baba nem kínozta őt sokáig. Délután négy órakor kezdődtek az erős és rendszeres szülési fájdalmak, de az idő természetesen ilyenkor ólomcipőben jár. Hatkor, miután az orvos elvégzett egy gyors vizsgálatot, így szólt a nővérke: Nemsokára apuka lesz. Ez volt az első wow effektus a szülés során. Nem lett úrrá rajtam pánik vagy félelem, csupán libabőr és eufória. Ne most bőgd el magad hülyegyerek, mondogattam magamnak és átkoztam a nővért, hogy miért kell ilyen alattomos hatásvadász szöveggel meglepnie éppen most, amikor ilyen sebezhető vagyok? Gyorsan nyeltem egyet, úgy tettem, mint akinek a melegtől piros arca és a szemei, és ha valaki kérdezné, az ott az arcomon izzadság kéremszépen, jó?

Innentől kezdve felgyorsult az idő. Claudi kijött a vizsgálóból, majd megvártunk még néhány tolófájást és hirtelen annyit mondtak nekünk, hogy indulás a szülőszékre, jön a baba. Ekkor már nem volt időm saját magamon meghatódni, arra koncentráltam, hogy segítsek a páromnak eljutni a szülőszobára. Rövid előkészületek, néhány instrukció az anyukának, aki már csak annyit akart, hogy túllegyünk az egészen. Én a feje mögé álltam a jobb oldalon, ahogy azt korábban mondták nekem. Utólag tudom, hogy ekkor sem ő, sem én nem voltunk ott igazán. Az adrenalin egy másik dimenzióba repített minket és nem tudtuk irányítani sem a gondolatainkat, sem a tetteinket. Apuka, segítsen maga is, szóltak nekem, én meg zavaromban, remegő kezekkel nem tudtam, hogy mit csináljak. Megmutatták, hogyan tartsam a párom fejét, miközben ő tol. Csukd be a szemed, nagy levegő és nyomj teljes erődből, mondogattam. Nyilván én sem voltam szakértő, csak azt ismételtem, amit a nővér mondott.

Emlékszem eleinte még ügyeltem arra, hogy ne nézzek ODA, a legnagyobb félelmem ugyanis az volt, hogy valami olyat fogok látni, ami egész életemre beleég a retinámba. Ekkor viszont váratlan dolog történt. Claudi hatalmasakat fújva kérdezte, hogy sok van-e még hátra, mire az orvos, dehogyis, már látom a haját. Én ekkor akaratlanul is lenéztem és észrevettem a kis fej tetejét. A látvány pedig egyáltalán nem volt ijesztő, inkább természetes. Képzeletben adtam magamnak egy pacsit és eldöntöttem, most már nézni fogom mi történik. Óriási, emberfeletti energiák indultak meg, egy hatalmas nyomás, Claudi ekkor először és utoljáa kiabált egy nagyon nagyot, és hirtelen kibújt a baba feje. Baszki, ez félig kint van, félig bent, hihetetlen! Tudtam, hogy ilyenkor már csak egy utolsó nyomás van hátra, de az az előzőekhez képest már gyengébb volt, kicsúszott akár egy szappan a kézből. Fel sem ocsúdtam a baba már sírt. Kislány, gratulálunk! - még szép, ezt tudtuk, mondj valami újat. Minden rendben van vele?, kérdezte a párom egyből aggódva. Minden a legnagyobb rendben, mondta az orvos. Na végre egy hasznos infó. Észre sem vettem és már az anyuka mellkasára tették. Ekkor elhallgatott, csendben várta, hogy mi fog történni. Pár pillanat múlva már a szomszéd vizsgálóban voltam egy nővérkével, az alig néhány perces gyerekemet vizsgálták, aki szemmel láthatóan nem nagyon értette mi a fene folyik körülötte. Maradjon itt apuka, máris jövök, mondta a nővér, én meg egyedül maradtam az asztalon fekvő kis lénnyel. Nem mertem hozzá érni, csak néztem őt és bőgtem mint egy hülyegyerek.

Hallottam történeteket arról a varázslatos pillanatról, amikor először meglátod a gyerekedet, vagy először fogod a kezedbe. Állítólag egy másodperc alatt megváltozik a világ. Nos, nekem ilyen konkrét érzés nem volt (az egy wow pillanatot leszámítva, köszönhetően a hatásvadász nővérkének), de az biztos, hogy

A SZÜLÉS A LEGCSODÁLATOSABB ÉRZELMI VASÚT,

melynek minden egyes pillanata tele van egy életre elég kalanddal és varázslattal. Milyen?, kérdezte Claudi a fájdalomtól kimerülve, amikor visszatértem hozzá, kezemben a pólyába csomagolt babával. Mint egy kis kínai, gondoltam magamban, de csak annyit tudtam mondani: Gyönyörű!

Apuka, most már használhatja a mobilját, szólt az orvos, miközben a varrással foglalatoskodott. Van rajta internet? Ekkor jutott eszembe. Átlátok én a szitán. Kéne a meccs eredménye ugye? Meglepett, hogy elég jól állnak a magyarok és 1:1 a félidő. Alig 1 órával később épp a nővéremnek meséltem telefonon a legfrissebb élményeimet rég megfeledkezve a meccsről, amikor a doki hatalmas lendülettel és hanggal jött hozzám, 3:3 lett a vége, jó meccs lehetett! Biztos az volt, de kit érdekel ez most?

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apu-kalipszis.blog.hu/api/trackback/id/tr858886342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.