Rossz szülő vagy, ha jut időd magadra is?

2018. március 04. 23:43 - Ficza J.

Ha nem vagy elég fáradt, rosszul csinálod - szól a népszerű mondás, de én ezzel egyáltalán nem értek egyet. Nem mintha mi nem lennénk néha totál kiütve és nem járna rengeteg áldozattal a szülői lét. Dehogynem, és ez ettől szép! Csakhogy tisztában vagyunk azzal is, hogy az önostorzás helyett szükségünk van némi énidőre is. Hogy ettől legyünk még jobb szülők!

apu-kalipszis_szulo_es_enido.jpg

Photo by Toa Heftiba on Unsplash

2018. február. Javában dübörög a bálszezon, Kati (29) és Laci (33) pedig úgy döntenek, hogy ideje lazítani egy kicsit. Évek óta sehol sem voltak szórakozni, barátaik, Timi és Tomi pedig hetek óta nyúzzák őket, hogy menjenek el együtt a Nagy Farsangi Bálba. Így hát végtelen sóhajtozások közepette nagy nehezen elhatározzák, hogy ott lesznek a bulin, tudván, hogy addig úgysem hagyják őket békén. Nem mellesleg, teszi hozzá Laci, végre kirúgnak a hámból, hiszen megérdemlik. Bár nyaranta szoktak otthon grillpartikat tartani, de azok általában 9-kor véget érnek. Egy teljes éjszakát viszont még sosem töltöttek a gyerekek nélkülünk, teszi hozzá nyomban Kati. De ha már egyszer megígértük, akkor menjünk el, egyezkedik Laci.

A biztonytalan döntést tehát nagy szervezkedés követi. Ott van ugyanis a két gyerek, Petike (4) és a kis Enikő (1,5), akikről gondoskodni kell. Hol lesznek, ki fog rájuk vigyázni és mit fognak enni? A bál csak egy hónap múlva lesz, de már most mindent le kell fixálni: először is időben találni valakit, akire rábízhatják a két lurkót. Laci anyja szóba se jöhet, mondja Kati, őt nem szeretik a gyerekek, meg hát amúgy is iszik (Ugyan, csak erős gyógyszereket szed, javítja ki őt gyorsan Laci). Így hát csak egyedül Búzási Ferencné, született Kripcsányi Viola -  polgári nevén Viola mama - jöhet szóba. Kati kelletlenül meg is kérdezi az anyját, ő pedig az előzetes elvárásokhoz hűen bizonytalan tekintettel válaszol. Mit fogunk csinálni két gyerekkel, kérdezi aggódva és az állandó csavargásról papol valamit. De hát csak egy estéről lenne szó, kérleli őt a lánya és hozzáteszi, hogy évek óta nem voltak sehol sem szórakozni. Hát valahol csak megoldjuk, mondja Viola mama, miközben Laci egyre jobban úgy érzi, hogy ez nem fog összejönni.

Telnek-múlnak a hetek, Viola mama pedig egyre több keresztkérdést tesz fel. Például a gyerekek alvási, evési szokásairól. Valahogy csak megoldjuk, sóhajtozik hangosan.

Kati már-már kételkedik benne, hogy jó ötlet volt-e az egész és amikor Laci nagy bánatára úgy döntenek, hogy mégis lemondják a programot, Viola mama szinte kikéri magának. Nem, nem, menjetek csak nyugodtan, mondja.

A bál napján Kati feszült, Laci pedig türelmetlen. Az egész napot Viola mamánál töltik. Visznek több fajta ételt, lefejik a tejet, kölcsönadják a bébimonitort, ott hagyják a gyerekek kedvenc játékait. Többször is elmondják, hogy mi a teendő, milyen az esti rutin és ki mit szeret. Hiszen tudom, ismételgeti, bízd rám, megleszünk, miközben próbálja elvonni a síró gyerekek figyelmét.

Így hát Kati kétségek közt gyötrődve hagyja ott a két gyereket, Laci gondolatai pedig már csak a pálinkán járnak.

Késve érkeznek a bálra. Kati ideges, a ruhájával nincs megelégedve, a haja kusza, a sminkje vacak, Laci ingje pedig mintha szűk lenne egy picit hastájékon. De már mindegy, a lényeg, hogy itt vannak. Laci nagyot sóhajtva kezébe veszi a legközelebbi pálinkásüveget, ami valamilyen titokzatos módon a tenyeréhez ragad. Kati tenyeréhez viszont egyedül csak a mobiltelefon ragad. Nem iszik, hiszen ő a sofőr, ha hirtelen mégis haza kéne menni. Folyton a kijelzőt ellenőrzi, üzeneteket ír és olvas, néha kiszalad telefonálni. Kilenc óra tájékán aggódva panaszkodik Timinek, hogy a gyerekek még mindig nem alszanak. Timi próbálja nyugtatni, a két férfi viszont csak ront a helyzeten. Ugyan, lazíts egy picit, mondja Laci és Tomi, miközben fátyolos szemmel öntögetik az újabb italokat.

Éjfélre Kati elfárad és elunja magát, szívesebben lenne a gyerekekkel, ráadásul kimondhatatlanul haragszik Lacira, aki enerváltan dülöngél a székén ülve, mivel matt részegre itta magát. Így hát amikor elfogy a maradék türelme is, fogja őt és nagy morgások közepette hazaindulnak. A várva várt buli számukra ezen a ponton véget ér anélkül, hogy bármi értelme is lett volna.

NE LEGYETEK KATI ÉS LACI

A fenti kitalált történet nem valódi szereplőket tartalmaz, a valósággal való bármilyen egyezés kizárólag a véletlen műve – vagy hogy is szokták mondani. A lényeg, hogy ezt a sarkalatos anekdotát azért találtam ki, hogy érzékeltessem néhány szülő reménytelen és groteszk helyzetét.

No nem azt, hogy nincs olyan ember, akire rábízhatnák a gyereket, hanem azt, hogy bizony legtöbbször a saját hibájukból is ilyen szélsőséges pontig hagyják sodródni az életüket. Nyilván van olyan, hogy egy fiatal párnak egyszerűen nincs más választása: a nagyszülők messze laknak vagy nem lehet rájuk számítani, a testvérek megbízhatatlanok, a barátok szóba se jöhetnek, bébicsőszre pedig nem futja. Csak magukra számíthatnak, így az életmódjukat is ennek kell alárendelniük.

De nagyon gyakran az a szitu, hogy minden adott lenne, a szülők mégis magukat zárják csapdába. Meggyőződésből. Abban a tudatban, hogy ezt csak így lehet és így kell. Pedig lehet ezt máshogy is.

MÉGIS HOGYAN?

A boldog család legfontosabb eleme a boldog és kiegyensúlyozott gyermek. Ám ehhez hosszútávon is boldog és kiegyensúlyozott szülőkre van szükség. A kimerült, kiégett, lestrapált, unott zombiként ténfergő apa és anya pedig általában nem sokat segít a helyzeten. Persze nem azt mondom, hogy kizárólag attól lesz minden rendben, ha minden bonyodalom nélkül eljutnak a helyi bálba és azt sem gondolom, hogy ennek hiánya feltétlenül problémákat okozna.

Mégis úgy hiszem, hogy a boldog szülői lét egyik titka, ha apa és anya elég időt tud szánni egymásra. Programok a gyerek nélkül, például. Itt-ott egy mozi, néha egy esti sörözés a többiekkel, urambocsá (most kövezzetek meg!) olykor egy gyerekmentes este otthon, kettesben, esetleg csak azért, hogy végre nyugodtan tudjatok aludni. Na mit szóltok?

Hihetetlennek hangzik, ugye? Mi mégis megcsináltuk, szóval lehetséges. Hogy hogyan?

Nyilván úgy, hogy önző és csapnivaló szülők vagyunk.

De egyébként így:

1.

Emily is alkalmazkodik. Nyilván mindenben ő az első, hozzá igazítjuk az életünket és így tovább. De mindeközben nem felejtünk el lazának lenni. Szem előtt tartjuk azt a tényt is, hogy nem mindig csak a szülőnek kell alkalmazkodnia, hanem néhanpján a gyereknek is.

Emilyt nem csak a játszótérre és a babaprogramokra hordozzuk, hanem bárhová elvisszük magunkkal. Egy éves koráig volt ő már üzleti találkozón, elegáns francia étteremben, hosszabb autós úton, építkezésen találkozón a kivitelezővel, Claudi pedig egyszer úgy interjúztatott egy álláskeresőt a kávézónkba, hogy a mellkasára kötve ott aludt fél évesen. Nem zártuk be őt egy burokba, hanem bármilyen „felnőttes” helyre magunkkal vittük és visszük a mai napig. Problémákat pedig sosem okoz, jól érzi magát így is köztünk.

2.

Fél éves kora óta fokozatosan arra szoktattuk, hogy minél több időt töltsön a nagyszülőkkel, nélkülünk. Eleinte csak napi néhány órát a megszokott helyén, otthon. Később már a nagyszülőknél, esténként is. Néhányszor ott aludtunk vele, aztán a szomszéd szobában, végül eljutottunk oda, hogy ma már örömmel marad bármelyik nagyinál éjszakára anélkül, hogy ez traumát okozna neki vagy nekünk. Majdnem minden héten tudunk olyan programot szervezni, ahol mindketten ott tudunk lenni, nyugodtan és szabadon.

Ja, és nem, nem megyünk esküvőre kisgyerekkel. Mi a fenének mennénk? Hogy ne legyünk ott fejben a nagy eseményen, mert mindig az egyikünknek kergetnie, etetnie, figyelnie kell a gyereket? Hogy mindig csak felváltva táncolhassunk, együtt még véletlenül se? Hogy este 9-kor (amikor az esküvő legjobb része épp csak elkezdődik) totál kimerülve hazakússzunk egy – a zajos és túltolt naptól – nálunk is jobban kimerült és nyűgös gyerekkel?

Erre valók a nagyszülők. Ők is megkapják a kellő unokaidőt, mi pedig nyugodtak vagyunk, mert tudjuk, hogy jó helyen van.

3.

Kiiktattuk a saját magunknak okozott bűntudatot a „rossz szülő vagyok, ha szórakozom” hozzáállás abszolút elítélésével. Hogy megengedem-e magamnak azt a luxust, hogy jól érzem magam a gyerekem nélkül is? Jó szülő vagyok akkor is, ha nélküle is jól vagyok? A válaszom, igen.

Azt tapasztaltam, hogy manapság valamiért divatossá vált az a fajta túlzott és túlbuzgó szülői hozzáállás, miszerint csak akkor vagy tökéletes, ha minden a gyerekről szól és megszűnik az életed. Rossz szülő vagy, ha nem szoptatsz, ha kiengeded a kezedből, ha nem láncolod magadhoz, ha nem sír utánad, ha te nem sírsz ő utána, vagy ha urambocsá’ találsz némi időt magadra.

Pedig nem nagy bűn, ha szülőként is tudunk lazítani egy kicsit. Hiszen minden gyerekről szól akkor is, ha közben nem szűnik meg az életed. Mert mindannyian megérdemeljük.

Szóval, jön a tavasz, jön a nyár, kezdjetek el élni!

Ha tetszett a bejegyzés és még többet olvasnál a modern apaságról, kövess a Facebookon vagy az Instagramon, illetve nézd meg a videóimat a Youtube-on.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apu-kalipszis.blog.hu/api/trackback/id/tr4313715650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása