Sofőrök biztosan nem lesznek, de lehetnek ehelyett testdizájnerek vagy valamik, ami ma még nem létezik. Amúgy is öregek leszünk és nem fogjuk érteni. Nincs ezzel baj, hiszen az én szüleim sem gondolták húsz éve, hogy egyszer blogger leszek. De akkor hogyan és mire készítsük fel a ma született gyerekeinket? Milyen lesz a világ és a munkaerőpiac 2030-ban?

Fotó: Pixabay.com

Tegye fel a kezét az az apuka, aki gyerekkorában szemetes akart lenni! Én most magasba emelt kézzel kalimpálok! Emlékszem, minden héten az ablakban ülve vártam, hogy mikor jönnek már a menő srácok, akik cigivel a szájukban, egy kézzel forgatták a kukákat, majd miután kiürítették egy flegma mozdulattal jól a földhöz csapták őket, végül egy laza füttyentés kiséretében felpattantak a teherautó hátuljára. Mennyire menők voltak és milyen fontos munkát végeztek! Persze anyám decensen irányítgatott és arról győzködött hogy én valójában orvos vagy építészmérnök szeretnék lenni, de én a szívem mélyén mindig arra vágytam, hogy a kukásautók easy ridere lehessek. Persze ezek az idők is elmúltak és a későbbiekben sokkal realisztikusabb álmokat kergettem (sorrendben mondom): űrhajós, focista, milliomos, művész, bohém, újságíró, vállalkozó, művész, bohém, reklámszakember, művész, bohém, PR-os vagy (éppen egy évvel ezelőtt) blogger. Szóval mindig más, az adott kornak és divathullámnak megfelelően (kivéve a művészt és a bohémot, mert az konstans) és még olyan is akadt köztük, ami végül sikerült (sajnos egyebek mellett pont a milliomos nem).

A szakmám végül ugyanis a PR-os lett, amiről egészen 18 éves koromig nem is tudtam, hogy létezik. Az anyám pedig máig nem érti teljesen, hogy mit is csinálok és az mire jó. Hogyan készülhettem volna hát erre a pályára már az általános iskolától, mint ahogy ezt teszik például az elszánt orvos- vagy mérnökpalánták? Hogyan mondhatta volna nekem apám, hogy tanulj sokat, hogy végül jó PR-os váljon belőled? Sehogy. A világ ugyanis már a mi korunkban is túl gyorsan változott ahhoz, hogy tudjuk, milyen világ lesz, mire a munkaerőpiacra lépünk. Maximum azért tanulhattunk, hogy tisztességes állást találjunk. Ma már egyre több a lehetőség: míg 50 éve a diplomás ember mondjuk a tanár-orvos-ügyvéd kombóból választott, a többiek valamilyen szakmát tanultak, ezzel szemben most bármi lehetsz. És a bármi ebben az esetben nem feltétlenül szárnyalást jelent. Ebben a nagy merítésben ugyanis a legtöbb karrierlehetőség nem túl izgalmas: nem hiszem, hogy valaki gyerekkorában costumer support specialist, minőségellenőr vagy éppen operátor szeretett volna lenni. A legtöbben egész életükben nem tudják mit akarnak és végül az élet dönt helyettük: a barátaim között csak egy-két olyan személyt tudnék felsorolni, aki ma, 30-40 évesen azzal foglalkozik, amivel gyerekkorában (vagy legkésőbb kamaszkorában) szeretett volna. A többiek találtak egy állást, ami éppen megfelelő vagy a túlélés eszközének megteszi. Én is majdhogynem véletlenül lettem PR menedzser.

De ez nem a mi hibánk, a világ gyorsult fel félelmetesen.

Ami tíz éve menő és keresett volt, azon a területen ma nagyon nehéz elhelyezkedni: a marketingesek, a közgazdászok vagy éppen a jogászok kénytelenek ezért ma pályát módosítani. A fordított verzió is nagyon igaz: a néhány éve még specifikusnak számító területeken ma óriási kereslet van a tehetséges munkaerő iránt, ezért van az, hogy manapság minden pályakezdő szoftverfejlesztő, ipari mérnök vagy logisztikai menedzser akar lenni. De ez is lecseng majd és ki tudja mit hoz a következő húsz év.

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ a Future Work Festival május közepén, ahol nem csak pályaválasztás előtt álló fiatalok, hanem a jövő iránt érdeklődő kevésbé fiatalok és szakmabeliek is részt vettek.

A munkámból, a kiváncsiságomból és főleg az apaságomból adódóan én is ott voltam az egyszerre több helyszínen futó és több napos rendezvény fő programján az Akváriumban.

Hiszen természetesen nekem is sokszor eszembe jut, hogy vajon mivel fog foglalkozni a kislányom, amikor felnőtt lesz? Vajon mit kéne tanulnia ahhoz, hogy sikeres legyen? Vajon Angliából fog velünk Skype-olni vagy egy űrállomásról? Lesznek még „klasszikus” régi vágású szakmák vagy csak csupa modern katyvasz? Fel lehet az ő jövőjére készülni, vagy olyan tudásra lesz szüksége, amiről ma még elképzeléseink sincsenek?

Számomra a legtöbb választ Dr. Juhos Andrea előadása adta: abból kiderült, hogy a rohamtempóban fejlődő robotika hatására drasztikus változások fognak beállni a munkaerőpiacon. Hiszen a robotok és a mesterséges intelligencia ma már nem csak a Wachovski nővérek vagy James Cameron fejében létezik, hanem nagyon is valóságos dolgok. Drónok, önjáró autók, önálló döntéseket hozó szoftverek, az embereknél ezerszer gyorsabban gondolkozó és soha el nem fáradó robotok – itt vannak és köztünk élnek.

HATÁSSAL LESZNEK A GYEREKEINK KARRIERJÉRE!

Rengeteg szakma fog megszűnni, amiket ma még emberek végeznek el: nem csak a gyártósorok melletti és a nehéz ipari munkákat fogják átvenni, de a diplomás állások is veszélyben vannak. Lassan nem lesz szükség könyvelőkre, biztosítási elemzőkre vagy brókerekre illetve gazdasági elemzőkre, mert az erre szakosodott programok gyorsabban elvégzik majd a munkájukat. Az egyre fejlődő sebészrobotok hatékonyabban és precízebben tudnak dolgozni, valamint sosem fáradnak el. De az egészségügyben a betegszállítás, a kisegítő személyzet vagy éppen a radiológusok munkája is feleslegessé válhat. A nem diplomás állások között a pénztárosok ideje a nagyáruházakban is hamarosan lejár, az „emberi” telemarketinges feleslegessé válik, és ha jót akarsz, nem szánod sofőrnek a gyereket (legyen az kamion vagy taxi), mert az az önjáró autók miatt teljesen felejtős. A pizzát és a csomagokat is hamarosan drónok szállítják ki és a postásokat is ezekkel a kütyükkel helyettesítik majd. Az ingatlanügynökök szerepét is átveszi az online VR szolgáltatás, de a vendéglátóipar, a mezőgazdaság, az építőipar és a logisztika területén is ezernyi állás fog majd megszűnni a robotok miatt. Nehéz ügy, az egyszer biztos...

ÉS MI MARAD?

Azokra a munkákra lesz szükség, ahol az emberi kapcsolatok, a kreativitás és a humánus gondolkodás számít. Fejlesztőkre, tervezőkre, mérnökökre, pszichológusokra, papokra, tanárokra és művészekre mindig szükség lesz, de a szakmunkások között is megmaradnak azok a területek, ahol nem a mennyiség és a pontosság, hanem az emberi tényező lesz a mérvadó.

Persze rengeteg olyan állás lesz, amit ma el sem tudunk képzelni. Példának okáért menjünk vissza az időben csupán 10 évet, nem többet: hol voltak a zumba vagy crossfit oktatók, az applikáció fejlesztők, a generáció szakértők, az életmód tanácsadók, az airbnb menedzserek, a munkáltatói márkaépítők, a drón kezelők, vagy éppen a bloggerek (ugye?), sőt a vloggerek! A szüleink azt sem tudják, mi fán teremnek ezek! Mi jöhet még az elkövetkezendő húsz évben...

Egy kutatás szerint a mai óvodások 65%-a olyan szakmában fog elhelyezkedni, ami ma még nem is létezik. Néhány tipp, nem tőlem, hanem Tóth Gergelytől, a Future Work fesztivál főszervezőjétől azzal kapcsolatban, hogy vajon mik lesznek ezek a szakmák: emlékszerkesztő, testdizájner, virtuális világ mérnök, gamification tervező. De a személyes kedvencem az űrturista-vezető. Tudjátok, az a fickó vagy csaj, aki az űrbe látogató turistákkal foglalkozik, csak ez nem Krétán, hanem mondjuk egy űrállomáson lesz. Na, már látom, hogy nyugdíjás koromban félállásban portás leszek a Hold egyik bázisán.

Akár igazak ezek a becslések, akár nem, az a fontos, hogy a gyerekeink érvényesülni tudjanak.

Dr. Juhos Andrea előadásából az is kiderült, hogy milyen tulajdonságokra lesz szükségük ahhoz, hogy ez a jövő kiszámíthatatlan labirintusában valóban így legyen: a kreativitás, a problémamegoldás, a személyes kommunikáció, az együttműködési képesség, az érzelmi intelligencia és a rugalmasság lesznek a fontosak – minden, amit a programok és a robotok nem tudnak. De bárhogy is alakuljon, abban mindenki egyetért, hogy az élethosszig tartó tanulás, a személyes fejlődés válik a legfontosabbá a rohamtempóban fejlődő világunkban. Mert lehet, hogy amit ma tudunk, holnapra már elavultá válik és holnaputánra már új dolgokat kell tudnunk ahhoz, hogy megéljünk. Én erre fogom tanítani a kislányomat.

Ahogy a mi szüleink zavartan álltak a mi karrierválasztásunk előtt, ugyanúgy mi sem tudjuk megmondani, hogy mire számíthatnak a gyerkekeink és milyen lehetőségeik lesznek. Elég valószínű, hogy (hasonlóan az édesanyámhoz) halvány lila gőzünk sem lesz majd róla, hogy mi a fenével foglalkoznak, de mindegy is.

A lényeg, hogy élvezzék és meg tudjanak élni belőle.