Furcsának találom, hogy a feminizmus még mindig olyan pejoratív szitokszóként él a köztudatban, amely hallattán minden jóravaló asszony és férfiember köp egyet, sót hajít a háta mögé és legalább háromszor megfordul a saját tengelye körül. Ez a tíz betű olyan lelki sikolyokat vált ki sokaknál, mintha magát a vaginát növesztett ördögöt idézték volna meg a Fallosz nemes oltárán. A "feminista" jelző még ma is inkább rágalom, mint követendő minta, olyan férfigyűlölő nőket képzelnek ez alatt, akik maguk is férfiasak, ellenzik a házasságot, a gyerekvállalást és úgy általában a női identitást. Pedig ez egyáltalán nincs így. Sőt, nem csak hogy családcentrikus nőies nők, hanem családcentrikus férfias férfiak is lehetnek feministák.

A feminizmus is sokrétű eszme, így többoldalnyi elemzés is kevés lenne ahhoz, hogy minden irányzatát megértsük és megismerjük, de mint minden más mozgalom, ez is sok változáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több úton-módon modernizálódott, így már réges rég nem (csak) azt az ultraszélsőséges, harcias és nadrágot hordó konzervatív filozófiát jelenti, amelyiktől úgy kell óvakodnunk, mint az apokalipszis hisztis lovasaitól. Ráadásul nem is idejétmúlt, ódivatú, hazugságokra épülő téveszme, amelynek nincs létjogosultsága. Éppen ellenkezőleg:

ennek a modernizált ideológiának egy modern világ modern problémáival kell megküzdenie.

De kezdjük az elején.

A közhiedelemmel ellentétben a feminizmus nem akarja lerombolni a hagyományos családi értékeket, sőt, férfiszemmel is úgy gondolom, hogy sok szempontból felpezsdítené azt. A nemi sztereotípiak és a tradicionális nemi szerepek erőltetése ugyanis hátráltatja a családi élet fejlődését, a nemek közti egyenlőség pedig nem csak a nőknek, hanem a férfiaknak is kiváltságokkal és eddig nem látott előnyökkel járhat. És tudom, sok helyütt a nemi egyenlőség kósza gondolata is felér egy emberes tökönrúgással, de ne értsük félre a dolgokat: senki sem kéri, hogy a férfiak púdert kenjenek az arcukra, a nők pedig csatolják fel a műbránert, arról a kérdésről van szó csupán, hogy miért érdemes társadalmi szinten jobban bezárni ezt az ollót.

Fotó: Pixabay.com

A nemi megbélyegzés ugyanis nem csak a nőket érinti hátrányosan, hanem minket férfiakat is: ha a nő helye a konyhában van, akkor a férfié a munkában. Ha a nő csak gyereket tud nevelni, akkor a férfi dolga csak a pénzkeresés lehet. Ezek a sztereotípiák viszont ellehetetlenítik a modern apák szerepét, akik már aktívabban szeretnének részt venni a gyereknevelésben és nem biztos, hogy csak arra vágynak, hogy éjt nappallá téve robotoljanak. Ez mindenki érdeke – kutatások bizonyítják, hogy azok a gyerekek, akiknek az életében folyamatosan és rendszeresen jelen volt az apa, kisebb hajlandóságot mutatnak a depresszióra, az alkohol- és kábítószer függőségre, valamint a deviáns és aggresszív viselkedésre. És jó ez a férfiaknak is – más kutatások ugyanis azt bizonyítják, hogy azok az apák, akik aktív és értékes családi életet élnek, egészségesebbek, kevesebb stressz éri őket, jobban teljesítenek a munkahelyen és a párkapcsolatuk is kiegyensúlyozottabb.

A férfi szerepek átértékelése tehát a társadalmi fejlődés elkerülhetetlen része.

Gondoljunk csak bele: nagyapáink világában már az is furcsa lett volna, ha egy férfi egyáltalán a konyha közelébe merészkedik, a mi apáink pedig már főztek nekünk. Ők viszont még nem nagyon pelenkáztak minket, nekünk pedig már rutinmunkának számít. A tény, hogy az apáink játszottak, törődtek és már jobban foglalkoztak velünk, na meg az, hogy mi is egyre jobb apák akarunk lenni, akik részt vesznek a gyerekeik életében, mind azt bizonyítja, hogy szükség van a nemek közti nagyobb egyenlőségre, a férfi - és vele együt a női - emancipációra is.

De ahhoz, hogy mi férfiak elégedettebb és boldogabb családi életet élhessünk, fontos, hogy észre vegyük a társadalom hibásan berögzült stigmáit, amelyek a feminizmus létjogosultságát és annak aktualitását bizonyítják. Gregor Anita szociológus, az ELTE ősszel induló társadalmi nemek mesterszak egyik oktatójának elmondása alapján „a társadalmi nemekkel kapcsolatos társadalmi problémák és egyenlőtlenségek valójában a magyar társadalomban továbbra is létező és megoldásra váró problémák sokaságát jelentik”.

A problémák pedig jelen vannak. És nem csak minket, férfiakat és nőket érintenek, hanem a gyerekeinket is.

Egy olyan világban, ahol a női test többnyire csak egy szexuális tárgy, amely fölött a férfiak kényük kedvük szerint rendelkezhetnek és rendelkezni akarnak, ahol a családon belüli erőszak továbbra is magánügy, ahol a kamasz lányok a fiúkkal szemben könnyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek – nos, ott hogyan neveljem fel nyugodt szívvel a lányomat?

Egy olyan világban, ahol a nők jelenleg is 22%-kal kevesebbet keresnek, ugyanazért munkáért ugyanabban a pozícióban pedig átlagosan 8%-kal alacsonyabb bért kapnak, ahol a munkaerőpiacra visszatérő anyák még mindig hátrányos helyzetben vannak, ahol a karrierépítést végérvényesen megtöri a gyerekvállalás, ahol az állam- és cégvezetés világában még mindig nehezebben érvényesül egy nő, holott már évek óta több nő szerez diplomát, mint férfi – nos, ott mire buzdítsam a lányomat?

Egy olyan világban, ahol a nőket többen akarják irányítani és megtörni, mint elfogadni és támogatni, ahol még mindig félnek a befolyásos, magabiztos és céltudatos nőktől, ahol még mindig összeegyeztethetlennek tartják a nők családi életét a karrierépítéssel, ahol a nőkre még mindig buta dekorációként tekintenek – nos, ott mit mondjak a lányomnak?

Mindezek után ne csodálkozzatok, ha férfiként én is küzdeni akarok a nők egyenjogúságáért. Azért, mert apa akarok lenni. AZÉRT, MERT APA VAGYOK!

Hálisten' nem vagyok egyedül.

Sok híres férfi nyíltan vállalja, hogy feminista – ennek fényében neveli a gyerekét, szót emel a szexizmus ellen vagy támogatja a nők egyenjogúságát. Csak, hogy néhány példát említsek: Dalai láma, Harry herceg, George Clooney, Channing Tatum, Ryan Gosling, Will Smith, Benedict Cumberbatch, Mark Ruffallo és még sorolhatnám.

És persze itt vagyunk mi, egy kicsi ország kicsi hangjai, de mi is hallatjuk a hangunkat.